Szórakozás

Másik csatornához akarták átcsábítani TV2 műsorvezetőjét

Tizenötödik évfordulóját ünnepli a TV2. A csatorna azon kevés munkatársai közé tartozik a Tények Reggel műsorvezetője, Dudás Ádám, aki az „indulócsapat" tagja. A szerkesztő-műsorvezető nosztalgiával gondol vissza az első időkre.

„Bölcsészhallgató voltam, amikor 1997-ben a TV2-höz kerültem. Korábban az MTV-nél vezettem gyerekműsort, ottani kollégám-mentorom, a geológus dr. Juhász Árpád szólt, hogy érdemes lenne próbálkoznom az induló kereskedelmi csatornán – mesélte  Dudás Ádám. – Amikor elkezdtem a munkát, nagyon meg voltam illetődve, szinte meg sem mertem szólalni, sőt, attól is tartottam, hogy esetleg valaki megszólít. Nagyon izgultam, hiszen igazi tévés legendák közé kerültem. Ám mindannyian nagyon kedvesek voltak, gyorsan feloldották a gátlásaimat, és rengeteget tanultam tőlük.”

„Végigjártam a ranglétrát, riporter gyakornokként kezdtem, de megtanultam híreket írni, önálló anyagot szerkeszteni, most pedig nyolc éve vezetek műsort. Képernyősnek lenni minden tévés álma, az, hogy a Tények Reggelt vezethetem, különösen megtisztelő. Úgy is mondhatom, hogy az ereimben is hírek folynak” – tette hozzá Ádám.

A műsorvezető, aki bevallottan a „hírek szerelmese”, elárulta, ha lenne lehetősége, szívesen kipróbálná magát más műfajban is.

„Szívesen belekóstolnék a televíziós magazinozásba is. Egy kötetlenebb műfaj keretében többet is meg tudnék mutatni a személyiségemből, természetesen csakis az eddig kialakított imidzsem keretén belül” – mosolyog a híradós, aki boldog, hogy munkája által történelmi pillanatok részese lehetett.

„”Meghatározó élmény volt a stúdióból követni a 2001-es amerikai terrortámadás eseményeit, a pápaválasztást vagy a 2006-os őszi zavargásokat. Ezek mind azok a ‘breakinges’ szituációk, amikor az ember úgy érzi, megérte-megéri tanulni, dolgozni” – emlékezett vissza a tévés.

Dudás Ádám kérdésünkre azt is elmondta, nem egyszer kapott felkérést más csatornáktól, ám bármilyen csábító is volt az ajánlat, őt a szíve mindig a TV2-höz húzta, így mindannyiszor nemet mondott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik