Szórakozás

Késes rablót futamított meg egy fiatal Nagykanizsán

táskarabló (rabló, tolvaj, )
táskarabló (rabló, tolvaj, )

Konyhakéssel fenyegetőzve rabolta el egy nő táskáját az a férfi, akit egy arra járó 19 éves fiatalember futamított meg, visszaszerezve a retikült is – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség közleménye szerint példás állampolgári segítséggel fogták el az 52 éves székesfehérvári támadót, aki kedden este rabolta el egy középkorú nő táskáját.

A nagykanizsai Szekeres József utcán az asszony éppen beszállni készülődött az autójába, amikor mögé lépett egy számára ismeretlen férfi, aki konyhakéssel a kezében a pénztárcája átadására szólította fel. A megijedt és segítségért kiáltó asszony kezéből a férfi kirántotta a válltáskát, majd gyalogosan akart távozni. Egy arra járó fiatal pár férfi tagja határozottan felszólította a menekülőt, hogy adja vissza a táskát, amit az elkövető ennek hatására eldobott, de továbbfolytatta útját.

A segítségül érkező férfi visszaadta a sértettnek a retiküljét, majd követte a menekülőt, miközben telefonon folyamatosan tartotta a kapcsolatot a nagykanizsai rendőrökkel. Ennek köszönhetően hamarosan elfogták és bilincsben állították elő a gyanúsítottat, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatását is.

Az ügyben felfegyverkezve elkövetett rablás miatt indult büntetőeljárás, de a rendőrök még várják a sértett jelentkezését, mert ő időközben elhagyta a rablás helyszínét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik