Szórakozás

Így durvul a harc az RTL Klub és a TV2 között

tévé (televízió, )
tévé (televízió, )

Sokakat meglepett, amikor kiderült, hogy Malek Andrea lesz a Voice egyik zsűritagja, hiszen testvére, Malek Miklós a konkurens csatorna hasonló jellegű műsorának, az X-Faktornak a mentora.

Jogosan merült fel a kérdés, vajon a kialakult helyzet jelenthet-e bármiféle veszélyt bármelyik csatorna számára, vagyis előfordulhat-e, hogy információk szivárognak ki, hiszen a családon belül szinte elkerülhetetlen, hogy a testvérek ne beszélgessenek a munkájukról. Bár kíváncsiak lettünk volna arra is, hogy Miklós, illetve Andrea szerződése tartalmaz-e titoktartásra vonatkozó passzust, erre sem a TV2-nél, sem az RTL Klubnál nem akartak válaszolni, arra hivatkozva, hogy a megállapodások tartalma nem nyilvános.

A Malek testvérek körül kialakult helyzet bár meglehetősen furcsa, ám tény az, bizonyítani nem lehet, miszerint  családon belül esetleg létezne valamiféle információcsere. A TV2-nél a Hír24 érdeklődésére azt mondták, őket nem zavarja, hogy Malek Andrea testvére a konkurens műsorban dolgozik.

Megjegyezzük, sokkal inkább zavarhatná ez a dolog az RTL Klubot, hiszen ők fedezték fel először maguknak Malek Miklóst. Természetesen az RTL Klubnál is érdeklődtünk, mi a véleményük arról, hogy Malek Andrea a Voice mestere lett? Kérdésünkre a következő rövid választ kaptuk:

“Malek Miklós mentor az X-Faktorban, majd később Malek Andrea zsűritag a tv2-n. A Gyanú árnyékában nagy sikerrel megy az RTL Klubon, majd nemsokára amatőrszereplős dokurealityt indít a tv2. Október 1-én indul az RTL2, röviddel utána elindul a Super tv2” -szögezte le Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik