Szórakozás
Teherautó baleset (Teherautó baleset)

Fák közé hajtott egy teherautó Agárdon

Buthy Lilla

2012. 10. 02. 08:38

Súlyosan megsérült egy teherautó sofőrje, aki hétfőn Agárd külterületén a járművel letért egy mellékútról és az út menti fák közé hajtott – közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Szabó-Bisztricz Anett elmondta, hogy a földet szállító tehergépkocsira több faág rázuhant. A sofőr beszorult a járműbe, onnan a tűzoltók és a mentők közösen szabadították ki.

Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő közlése szerint a jármű feltehetően defekt miatt tért le az útról. A férfit, aki a balesetben fej- és lábsérüléseket szenvedett, a Fejér Megyei Szent György Kórházba szállították.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Mérk, 2017. április 4.
Koncányi Zsoltné, a Nő az esély című program tanulója viszi a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézményben Mérken 2017. április 4-én. Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indult áprilisban mintegy kétezer, nagyrészt roma nő és pár férfi képzésének és foglalkoztatásának segítésére.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.