Szórakozás

Szinetárék cégét végrehajtók üldözik

szinetár-bereczki (szinetár dóra, bereczki zoltán, )
szinetár-bereczki (szinetár dóra, bereczki zoltán, )

A Blikk szerint a Szinetár–Bereczki házaspár közös betéti társasága óriási gondban van.

A lap szerint a cég ellen tavaly augusztus vége óta három végrehajtást indítottak, a legutóbbit 2012. augusztus 21-én. A végrehajtás megkezdéséről szóló értesítést egy fővárosi kilencedik kerületi közjegyző állította ki, de ő nem adhatott ki bővebb információkat az ügyről.

A SziBer Music Művészeti Bt.-ben Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán beltag, vagyis a saját vagyonukkal felelnek mindenért. A vállalkozásuk két éve mínuszban van, tavaly 451 ezres, 2010-ben 5,07 milliós veszteséggel zárták az évet, és a másik két cégük mérleg szerinti eredménye sem kecsegtető.

A Blikk próbálta a művészeket megkérdezni a részletekről, de nem akartak nyilatkozni az ügyben, Szegi Emese könyvelő azonban elmondta, mi lehet az ilyen végrehajtások sorsa. Szerinte a válás egy komolyabb procedúrát von maga után. Vagy kilép valamelyik beltag, vagy ha változik az anyagi helyzetük, és az egyik félnek nem marad semmije, akkor a másik beltag vagyonából vonnak le mindent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik