Szórakozás

Vizsgálja az ombudsman a csókakői rendőri akciót

csókakői-rendőri-akció (ingyenes, )
csókakői-rendőri-akció (ingyenes, )

Hivatalból megvizsgálja az alapvető jogok biztosa, hogy Csókakő műveleti területté nyilvánításakor augusztus végén szükségesek és arányosak voltak-e a rendőri intézkedések - közölte Szabó Máté hivatala kedden az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy augusztus 25-én a rendőrség műveleti körzetté nyilvánítva lezárta a Fejér megyei Csókakőt, mert a megyei rendőr-főkapitányság úgy tudta, az Új Magyar Gárda ott avatja fel újoncait. Ahogy arról a Fehérvár 24 beszámolt, a hivatalos rendőrségi tájékoztatás szerint a lezárás oka az volt, hogy az előzetes információk alapján a Csókakőre tervezett, be nem jelentett rendezvény megtartása jogsértő lett volna, ezenkívül pedig várható volt, hogy a résztvevők egy része bűncselekmény elkövetésére készül. Az avatást azonban nem Csókakőn, hanem Dunaföldváron tartották meg aznap.

Az alapvető jogok biztosa azt vizsgálja, hogy a rendőrség eljárása, a nagy létszámú rendőri jelenlét arányban állt-e “a megelőzni kívánt, ám végül meg sem valósult jogsértéssel”. Vizsgálja azt is, hogy a település lezárásakor szükséges volt-e a polgárok szabad mozgáshoz való jogának korlátozása, arányos volt-e a rendőri fellépés a közrend és közbiztonság fenntartására irányuló előzetes szándékkal.

A közleményben kitértek arra: a helybéliek és jogvédő szervezetek által megfogalmazott kritikák szerint a feltételezett jogsértés nem indokolta volna Csókakő “megszállását” és hermetikus lezárását, a rendőrség nem működött együtt az önkormányzattal és a lakosokkal, mindeközben pedig Dunaföldváron “egy korábban feloszlatott társadalmi szervezet jogszabálysértő tagjaival szemben semmilyen módon nem lépett fel”.

Az alapvető jogok biztosának munkatársai a helyszíni vizsgálat során felkeresték a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot, meghallgatták a csókakői polgármestert és a körjegyzőt. Az elkészült vizsgálati jelentést Szabó Máté a közeljövőben küldi meg az érintetteknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik