Szórakozás

Halálra gázolta a tinédzsert, majd elhajtott a helyszínről

A helyszínelés közben tért vissza a helyszínre

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap hajnalban Lajoskomárom belterületén, ahol egy személygépkocsi elgázolt egy 15 éves lányt. A balesetet okozó siket-néma sofőr elhagyta a helyszínt, de később testvérével visszament oda. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív volt, tájékoztatta a Fehérvár24-et Németh-Kész Mónika, a megyei rendőrség sajtóügyeletese.

Hajnali négy óra előtt pár perccel érkezett a jelzés Lajoskomáromból arról, hogy egy VW Passat elgázolt egy fiatal lányt, majd elhagyta a helyszínt. A bejelentés után – amit a lány nevelőapja tett – a rendőrök és a mentők azonnal a helyszínre érkeztek. A 15 éves lány életéért hosszan küzdöttek a mentősök, de életét már nem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt.

Elsődleges információink szerint a lány és nevelőapja közvetlenül az útpadka mellett, az úttest szélén haladt egy jó közvilágítással rendelkező útszakaszon, amikor a baleset bekövetkezett. Az apa a balesetben nem sérült meg.

Már megkezdődött a rendőri intézkedés, amikor a helyszínen megjelent egy 30 éves siket-néma mezőszilasi férfi, akit testvére szállított oda. Kiderült, ő okozta a balesetet. A rendőrök alkoholszondát alkalmaztak vele szemben, ami pozitív értéket mutatott. Így mintavételre is sor került.

A helyszíni szemle befejeződött. A balesetet okozó férfi előállításra kerül a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol az elkövetőt halálos közúti baleset okozása, valamint segítségnyújtás elmulasztása miatt a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vettélk..

Ajánlott videó

Olvasói sztorik