Szórakozás
baleset (baleset, karambol, )

Teherautó elé kanyarodott egy Suzuki, a sofőr meghalt

Buthy Lilla

2012. 09. 10. 08:33

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Hantoson a 6228-as és a 6217-es utak kereszteződésében, ahol egy 51 éves nagylóki férfi vesztette életét.

Mint az az elsődleges adatok alapján kiderült, egy Suzuki kanyarodott ki a 6217-es útról balra nagy ívben a 6228-as számú útra, de közben a STOP tábla ellenére nem adott elsőbbséget egy Székesfehérvár felől Mezőfalva irányába közlekedő kenyérszállító kisteherautónak, és a két jármű összeütközött, majd a teherautó mintegy 18 méteren keresztül tolta maga előtt a személygépkocsit.

Az ütközés ereje akkora volt, hogy a Suzuki 51 éves nagylóki sofőrje – aki nem használta biztonsági övét – a helyszínen életét vesztette. A kiérkező mentősök egy órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudtak rajtani segíteni, a helyszínen meghalt.

A kisteherautó sofőrje a balesetben nem sérült meg.Az elsődleges műszaki szakértői vélemény alapján a kisteher-gépkocsi sofőrjével szemben gyorshajtás nem merült fel.

A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt a balesettel érintett útszakaszon teljes útzár volt érvényben. A rendőrök a településen belül oldották meg a terelést. A 6228-as számú út 08 óra 30 perckor szabadult fel- mondta el a Fehérvár 24-nek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.