Szórakozás

Metallicával vigasztalódott Lilu

A Házibuli filmzenéje volt az első kedvenc, a Metallicát hívta segítségül bánatában, forgatás előtt pedig Christina Aguilera inspirálta. Lilu számtalan meghatározó slágerre emlékszik vissza életéből, kedvenceit hallgatva pedig bármikor szívesen idézi fel az egykori emlékeket.

Egy-egy slágerrel emlékszik vissza életének fontos momentumaira Lilu. A tinikorszak legjobb zenéi mellett az örökzöld kedvencek is bevillantak, sőt az is kiderült, hogy ma mit hallgat legszívesebben a csinos műsorvezető. A nosztalgiázás közben még egy saját listát is összeállított, így bármikor ráhangolódhat az egykori favoritokra.

„A legelső szám, amire gyerekkoromból emlékszem a Házibuli című film zenéje volt, de igazából mindig is a rockzenét szerettem. Tini koromban, ha rossz kedvem volt Metallicát hallgattam, az egyik kedvencem a Nothing else matters volt. Amikor bekerültem a VV3-ba, adások előtt Christina Aguilerától a Stonger adott erőt, mielőtt kiléptem a kamerák elé. A mostani kedvencem a Foo Fighters, Pretender című számuk a telefonom csengőhangja is. Dávid pedig folyton Pink Get the party started dalát énekelgeti.” – idézte fel az RTL Klub népszerű műsorvezetője.

Lilu szívesen nosztalgiázik, amelyet manapság a technikai újdonságok nagyban megkönnyítenek. Így akár két felvétel között is kikapcsolódhat kedvenceivel.

„Sokat használom mostanában a Deezer zeneszolgáltatást, mivel 18 millió szám között kivétel nélkül megtalálom a keresett zenéket. Így ha nosztalgiázni támad kedvem, akkor pár perc alatt összeállíthatok egy listát a telefonomon kedvenceimből, akár út közben is.” – mesélt zenehallgatási szokásairól Lilu. „Főleg, hogy nagyon fontosnak tartom, hogy kiálljak a legális zeneletöltés mellett.

Azt gondolom, hogy a zenészeket meg kell tiszteljük azzal, hogy fizetünk a dalaikért, hiszen ez az ő munkájuk, az ő szellemi termékük” – mondta Lilu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik