Szórakozás

Zalatnay Cini kipakol – Botrány, ami történt

zalatnay-sarolta (zalatnay sarolta)
zalatnay-sarolta (zalatnay sarolta)

Cini volt az egyetlen művész, aki gázsi nélkül hajlandó volt fellépni a hétvégén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének rendezvényén. A többiek nemet mondtak.

Azt nem állíthatjuk, hogy Zalatnay Saroltát felveti a pénz, ennek ellenére, ha jótékonykodásról van szó, mindig szívesen vállalja a fellépést. Így volt ez akkor is, amikor a vakok és gyengénlátók megkeresték.

„Már többször is felléptem náluk. Nagyon kedves emberek, szívesen támogatom őket, ráadásul a vakvezető kutyákat is nagyon szeretem. Eszembe sem jutna, hogy azért mondjak nemet, mert nem tudnak fizetni. A szervezők azonban elmondták, hogy én voltam az egyetlen, aki ingyen is elvállaltam a bulit, a többiek nem jöttek el, pedig korábban több híresség is fellépett ezen a rendezvényen. Ez persze nem esett jól nekik. Tudnék neveket mondani, de ebből nem akarok bajt se magamnak, se a szövetségnek” – tette hozzá az énekesnő.

Cini azt mondja, nagyon megható volt az egész koncert. A szövetség mindent megtett azért, hogy jól sikerüljön a rendezvény, pedig annyira szegények, hogy még egy működőképes CD-lejátszójuk sem volt. Egy autóval álltak be a színpad mögé, annak a lejátszójából szólt a zenei alap, amire Cini énekelt.

A híresség a tapasztaltak után úgy döntött, felajánlja árverezésre az egyik fellépő csizmáját, a befolyt összeget pedig a vakok szövetségének adja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik