Szórakozás

Alvázcsere itt, motorcsere ott

Egyedi azonosítójel hamisítása miatt indult büntetőeljárás a Gárdonyi Rendőrkapitányságon egy vasárnap megállított VW Golf ügyében.Ercsiben egy gyanúsan parkoló másik Golf tűnt fel a járőröknek. Az autóról kiderült, hogy több azonosítója hamis, de nem véletlenül, hiszen lopták.

A Velencei-tó partján szolgálatot teljesítő járőrök Gárdonyban a Lazac utca és a Holdfény sétány kereszteződésében közúti ellenőrzésre állítottak le vasárnap délután egy VW Golfot. Az autót vezető 29 éves ásványrárói lakosnak azzal a ténnyel kellett szembesülnie, hogy sem a szélvédőben elhelyezett azonosítók, sem az autóba szerelt motor, sem pedig a jármű alvázszáma nem egyezik az autó papírjaiban szereplő adatokkal. A járőr kérdésére a sofőr elmondta, hogy az autó eredeti karosszériája megsérült, ezért vásárolt hozzá egy másik, azonos színű gépkocsit és arról szerelte át a sajátjára, az alvázszámot pedig áthegesztette. A motorcserével kapcsolatban is elismerte, hogy egy Ausztriában vásárolt Seat nagyobb teljesítményű motorját tette át az autójába. A sofőr ellen büntetőeljárást indítottak a gárdonyi nyomozók, a bűncselekmény tárgyát képező VW Golfot lefoglalta a rendőrség.

Ercsiben ugyancsak vasárnap délután egy, az Egressy utcában parkoló VW Golf lett gyanús a rendőröknek. Az autót vezető férfi a járőröket észlelve azonnal menekülni kezdett, de a Vasút utcában fennakadt az útpadkán. A sofőr kiszállt és gyalog menekült tovább. A gépkocsi ellenőrzése során kiderült, hogy az autó motorteréből kivágták az alvázszám tábláját. A szemle során megjelent egy fiatalkorú ercsi férfi, és elmondta, hogy ő vezette az autót, amit megelőző nap vásárolt Érden egy nagyáruház parkolójában. Az intézkedés során megállapítást nyert, hogy az autó, amelyre egy másik Golf-hoz tartozó rendszámtábla van felszerelve, lopott: augusztus 17-én tulajdonították el ismeretlen tettesek egy XXII. kerületi ingatlan elől, azóta körözték. A járművet lefoglalta a rendőrség, az egyedi azonosítójel hamisítása miatt eljárást indítottak az ercsi nyomozók – tájékoztatta a Fehérvár24-et R. Szabó Ágnes megyei rendőrségi szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik