Szórakozás

Tini kerékpártolvajt fogtak a makói rendőrök

Elfogta és őrizetbe vette a Makói Rendőrkapitányság azt a 17 éves helybeli fiatalembert, aki a gyanú szerint felelős az elmúlt időszakban megszaporodott kerékpárlopásokért.

Habár az elmúlt években csökkent a Makón ellopott kerékpárok száma, a nyári időszakban jelentős növekedést tapasztaltak a Maros parti városban – mondta a Szeged24-nek Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A Makói Rendőrkapitányság nyomozói pénteken áttörést értek el az ügyben, ugyanis elfogtak egy 17 éves fiatalembert, aki társaival a Cruiser és egyéb gyártmányú biciklikre szakosodott. A kétkerekűk egy részét Makón értékesítette, míg néhány Romániába került. A makói rendőrök a házkutatások során több biciklit is lefoglaltak.

Kiderült az is, hogy a fiatalember társával együtt több rablást is elkövetett a városban. Három idős embert támadtak meg, táskájukat és nyakláncukat vitték el. A legbrutálisabb bűncselekményük augusztus 8-án történt, amikor egy idős asszony mellé mentek kerékpárral, majd a 17 éves fiatalember kitépte az asszony füléből annak fülbevalóját.

A nyomozás során arra is fény derült, hogy a fiatalember társával együtt lakásbetörést és gépjárműfeltörést is elkövetett. Utóbbi során azt használták ki, hogy tulajdonosa jó látható helyen hagyta a táskáját. Egy téglával betörték az oldalsó szélvédőt és így szerezték meg az értékeket.

A fiatalember kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. A Makói Rendőrkapitányság őt és társát is őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik