Szórakozás

Eltűnt pénztárca miatt verekedtek össze a dunaújvárosi fiatalok

A rendőrök állítottak le egy eltűnt irattárca miatt kitört verekedést két fiatal között szerda délelőtt Dunaújvárosban.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság járőrei hangoskodó fiatalokra lettek figyelmesek szerda délelőtt a dunaújvárosi Bartók Béla utcában. Amikor közelebb léptek a társasághoz, azt látták, hogy két fiatal dulakodik egymással egy ott felállított sátor közvetlen közelében. A rendőrök leállították a verekedést, és kiderült, hogy a vita kiváltó oka egy elvesztett irattárca holléte volt.

A hajnali órákban ugyanis a társaságban lévő 24 éves nő feltehetően a sátor mellett vesztette el irattárcáját, benne okmányaival, illetve bankkártyájával. Emiatt lépett oda a három fiatalember és a hölgy a sátorban lakó két férfihez. Először csak összevitatkoztak, majd a sátorban lakó egyik 18 éves fiatalember, illetve a négytagú társaság egyik 19 éves tagja közt verekedés tört ki.

Később, amikor a rendőrök átnézték a sátrat, ott valóban megtalálták a nő iratait, illetve három darab petárdát is. Így mind a két sátorlakót, valamint a négyfős társaság verekedő tagját is előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra.

Közülük a nyomozók a 18 éves férfit gyanúsítottként, míg a másik kettő férfit tanúként hallgatták ki az üggyel kapcsolatban. A 18 éves fiatalembernek okirattal visszaélés és készpénz helyettesítő fizetőeszközzel visszaélés miatt kell felelnie. Mivel a petárdák is az ő tulajdonában voltak, így amiatt szabálysértési eljárás is indult ellene- mondta el a Fehérvár 24-nek Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik