Szórakozás

Maszkban támadt rá az otthonában alvó férfire

Buthy Lilla

2012. 08. 23. 08:33

Brutális támadás ért szerda hajnalban egy ötvenéves férfit Nádasdladányban.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére szerda hajnalban futott be egy segélykérő hívás egy nádasdladányi rablással kapcsolatban. Mint később kiderült, egy ötvenéves helybéli férfire támadt rá maszkban és kesztyűben egy ismeretlen férfi. Miután a sértettre rátörte az ajtót, egyből annak ágyához lépett és ütlegelni kezdte. Eleinte egy a szobában talált husánggal verte, amit a sértett éppen azért tartott, hogyha valaki rátámadna, akkor azzal védekezni tudjon.

Ezután felültette, majd a házban talált airsoft fegyverrel bántalmazta, ami ennek során össze is tört az idős férfi fején, miközben folyamatosan pénzt követelt tőle. Miután a sértett nem mondta meg neki, hogy hol tartja pénzét, kezeit megkötözte egy magával vitt telefonkábellel, és a WC-be zárta, majd közölte vele, hogyha utánamegy, megöli. Távozása előtt magához vette a sértett walkman-jét, telefonját és töltőjét.

Az 50 éves férfi a bűncselekmény során nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A mentők Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Szent György Kórházba szállították.

Mikor az ügyeletes a bejelentést követően riasztotta valamennyi közterületen szolgálatot teljesítő egységet, a polgárdi járőrök is azonnal a helyszínre siettek. Útközben azonban figyelmesek lettek egy gyalogosan közlekedő férfire, aki szembejött velük. Igazoltatták, majd átnézték a nála lévő táskát, amiben egy walkmant, egy mobiltelefont és egy töltőt találtak. Mivel a férfit akkor még nem tudták a bűncselekményhez kötni, tekintve, hogy a sértett csak később adott személyelírást az elkövetőről, illetve csak később derült ki, hogy pontosan milyen értékeket is vett magához, így a járőrök elengedték.

Miután azonban a sértett elmondta, hogy támadója hogyan nézett ki, és mit vitt el házából, egyből kiderült, az igazoltatott férfi az elkövető. A rendőrök így azonnal lakcímére mentek, ahol megtörtént elfogása. A lakásában történt házkutatás során a fürdőszobában elrejtve előkerültek az eltulajdonított értékek is.

Ezen kívül még több bizonyíték áll a hatóság rendelkezésére. A házban hagyott egy cigi-csikket, amit az elkövetéskor elszívott, illetve azt a bukósisakot is visszavitte a házba, majd otthagyta, amit épp előtte való nap szeretett volna megvásárolni a sértettől egy hajóval egyetemben, de az üzletet későbbre halasztották. Az idős férfi azonban megengedte neki, hogy a bukósisakot elvigye, aminek árát később adta volna meg neki. A két férfi közötti üzletet egy közös iszogatás előzte meg egy közeli település kocsmájában. Ott ismerkedtek össze. Mikor az adás-vétel során a fiatalember az idős férfi házában járt, akkor figyelt fel egy nagyobb pénzkötegre, amiért az éj leple alatt visszament.

Az elkövető által a bűncselekményt követően eldobott maszkot illetve kesztyűt – rajta a férfi DNS-vel – HÁCCS, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kilenc éves német juhász kan kutyája találta meg, miután szagot fogott a hátrahagyott bukósisakról. Miután a rendőrök elfogták a 26 éves szintén nádasdladányi férfit, a sértett hangja illetve ruházata alapján egyből felismerte benne támadóját.

A fehérvári nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki felfegyverkezve elkövetett rablás elkövetése miatt. A férfit – aki korábban már négyszer volt büntetve és aki egy hónapja szabadult előzetes letartóztatásából, amit egy másik rablás kapcsán ellene folyamatban lévő bűnügyben rendelt el vele szemben a bíróság és amiben a nyomozást szintén a fehérvári nyomozók folytattak le vele szemben – a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását- mondta el a Fehérvár24-nek Németh-Kész Mónika rendőrségi szóvivő.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.