“A siker mindig nagy kihívások elé állítja az embert, ám szerencsére mindig ott voltak a barátaim, akik visszarántottak a Földre, ha túlságosan elrugaszkodtam a valóságtól. Hatalmas változás volt az is, amikor Kiskunhalasról Budapestre kerültem. Ez a szüleimet is megviselte, hiszen egy idő után már követni sem tudták az életemet, főleg, amikor már külföldön éltem” – emlékezett vissza Erika.
“Az édesapámtól pont egy éve búcsúztam el, hatalmas űrt hagyott maga után, ő adta a mintát az életemben” – mesélte a könnyeivel küszködve az operaénekesnő.
„A mai napig emlékszem, amikor háromévesen először vitt le engem egy focimeccsre. Ő nevelt a sport szeretetére, amiért a mai napig hálás vagyok neki. Általa lett fontos számomra, hogy segítsek másokon, most látássérült fiatalokkal futok, ami komoly feladat a számomra. Hatalmas kihívás, de eldöntöttem, hogy édesapám emlékére lefutom ősszel a Maratont New Yorkban” – osztotta meg terveit az énekesnő.
Miklósa Erika arról is beszélt, hogy évekkel ezelőtt fájdalmas döntést kellett hoznia. “Mindig nehezen éltem meg, hogy távol vagyok a csdaládomtól, a barátaimtól, ráadásul megviselt a folytonos pakolás és az utazás is. Ezért négy évvel ezelőtt elhatároztam, hogy kevesebbet fogok fellépni külföldön” – magyarázta.
Erika elmesélte, ma már szinte minden szabadidejét a Bakonyban tölti. „Tizenöt évvel ezelőtt költöztem ide, azonnal magával ragadott a táj és a kedves emberek. Szeretek futni az erdőben és a negyvenötezer tő levendulám mindenért kárpótol. Sokan azt hiszik, hogy csillogó életet élek, de ez nem így van. Volt időm rájönni, hogy nem nagy különbség van egy operaénekes és egy maratonfutó élete között. Mindkettő kihívások sorozata, ami gyakran jár könnyekkel is. Szerencsés vagyok, hiszen a színpadon már annyi szerepet eljátszhattam: nem csak a boldogságomat, hanem a fájdalmamat is megmutathattam a közönségnek” – vallotta.
