Szórakozás

Fejek hullhatnak az ozorai „drogfesztivál” miatt

ozorafesztivál (ozorafesztivál)
ozorafesztivál (ozorafesztivál)

Hatala József országos rendőrfőkapitány célvizsgálatot rendelt el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon az Igar-Dádpusztán évek óta megrendezett, s a világhálón „Közép-Európa legbiztonságosabb drogpartijaként” hirdetett úgynevezett Ozora Fesztivál miatt.

A Népszabadság információi szerint a vizsgálat elsősorban azt hivatott tisztázni, mi volt az oka annak, hogy a helyi rendőrségnek évek óta nem tűnt fel a fesztiválon zajló nyílt nagybani drogkereskedelem (több fesztiválozó a határon bukott meg az ott vásárolt kábítószerrel), és ki a felelős azért, hogy egy 50 hektáros, alig őrzött magánterületen, rendőri jelenlét mellett – a bejáratnál a rendezőkkel kötött szerződés alapján folyamatosan rendőrautó állt – folyhatott a drogkereskedelem.

A drogkereskedelem ugyanis nem lehet kétséges. Kedden például, egy Dádpusztáról Opatiába (Horvátország) tartó busz 50 utasa közül 49-ről derült ki a gyorstesztekkel elvégzett vizsgálatok során, hogy valamilyen kábítószer hatása alatt állnak, az egyetlen „tiszta” személy a sofőr volt. Az utasok ellenőrzését a viselkedésükön túl az is indokolta, hogy a járműben nagy mennyiségű drogot próbáltak kicsempészni az országból. Lebuktak.

Eközben Dádpusztán még tart a fesztiválnak otthont adó magánterület átkutatása: attól lehet tartani ugyanis, hogy a területen jelentős mennyiségű drogot rejthettek el a hatósági ellenőrzések miatt azok a kereskedők, akik előre értesültek a múlt csütörtöki, nagyszabású ellenőrzésről.

A vizsgálat eredményétől függetlenül a belügyminiszter augusztus 31-i hatállyal indokolás nélkül visszavonta Simon László dandártábornok, Fejér megye rendőrfőkapitányának vezetői megbízását. Simont rendelkezési állományba helyezték. A főkapitányság vezetésével Varga Pétert, Szekszárd rendőrkapitányát bízta meg Pintér Sándor. (Rendőrségi források szerint az ozorai ügyben elrendelt célvizsgálat és annak eredménye alapján várható személyi változások nagy valószínűséggel még az új főkapitány hivatalba lépése előtt megtörténnek.)

Papp Károly, akit a belügyminiszter szintén szeptember elsejével mentett fel a rendőrség átalakításáért felelős miniszteri biztosi tisztségéből, a jövőben az országos rendőrfőkapitány általános helyettese lesz. Ugyancsak főkapitány-helyettesi kinevezést kap Balogh János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka. Távozik posztjáról Petőfi Attila, az ORFK bűnügyi főigazgatója, akit felmentésével egyidejűleg a belügyminiszter megbízott az ORFK kiemelt életellenes ügyeket felderítő egységének létrehozásával és vezetésével. Petőfi utóda Takács Tibor lesz a bűnügyi főigazgatói poszton – ő jelenleg Győr-Moson-Sopron megye főkapitánya.

Az NNI éléről nemrég leváltott Csizner Zoltán lett a Bűnügyi Ellátó Igazgatóság vezetője.

Pintér Sándor azonnali hatállyal visszavonta a Fejér megyei főkapitányén kívül a Hajdú-Bihar megyei, a Heves megyei, a Pest megyei és a Somogy megyei főkapitány vezetői megbízását. Simon Tamás Pest megyei főkapitány szeptember elsejétől a BM oktatási főigazgatóságán folytatja pályafutását, utóda pedig a jelenlegi Nógrád megyei főkapitány, Mihály István lesz. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságot Gyurasovics József, Békés megye mostani főkapitánya veszi át. Somogyban Piros Attila, az ORFK hivatalvezetője veszi majd át a főkapitányság vezetését, míg a zalai rendőrséget Fülöp Valter, a BRFK jelenlegi bűnügyi igazgatója vezeti majd. Budapesten Tóth Tamás marad a BRFK vezetője, bűnügyi helyetteséül a távozó Fülöp helyére Derzsy Pétert, a Veszprém megyei főkapitányság bűnügyi igazgatóját nevezik ki. A rendészeti helyettese pedig – mint emlékezetes, Markó Attila vezetői megbízását már hónapokkal korábban, indoklás nélkül visszavonták – Kuczik János Zoltán, Komárom-Esztergom megye eddigi rendészeti igazgatója lesz.

A leváltott megyei főkapitányok közül Simon László rendelkezési állományba kerül. Fekete Csaba (ő eddig Hajdú-Biharban teljesített szolgálatot) Pest megye rendészeti igazgatója lesz. A Heves megyei rendőrség éléről távozó Ormossy Attila veszi majd át az ORFK Ellenőrzési Szolgálatának a vezetését. Somogy megye volt rendőri vezetője, Mergancz Sándor pedig a Terrorelhárítási Központ állományába kerül.

Papp Károly – akinek tehát a rendőrség átalakításáért felelős miniszteri megbízotti státusza hamarosan megszűnik – a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatóján tegnap elmondta, hogy valamennyi vezető tudomásul vette a rá vonatkozó határozatot, ugyanakkor kivétel nélkül, mindannyian elfogadták az új megbízatásukat.

– A döntést – tette hozzá – alapos személyi és vezetői teljesítménymérés előzte meg. Volt, aki a személyes teljesítménye alapján az első helyre került volna a megyei főkapitányok sorában, ám vezetőként, parancsnokként gyakorlatilag megbukott. A BM az új megbízásoktól azt reméli, hogy a képességüknek és tudásuknak megfelelőbb helyre kerülnek mindazok, akiknek új megbízást adtak.

Az új rendőri vezetők kinevezéséhez a megyei közgyűléseknek meg kell hallgatniuk a jelölteket. Amíg ez nem történik meg, a jelöltek csupán megbízottként vezetik a főkapitányságukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik