Szórakozás

Kihasználja barátnője az olimpiai rekordert

phelps (ingyenes, )
phelps (ingyenes, )

Michael Phelps fülig szerelmes modell párjába, ám a lány csak a karrierje miatt van az úszólegendával.

Vasárnap este Michael Phelps nekivágott a londoni éjszakának, hogy – teljesen jogosan – ünnepelje kicsit magát, miután a történelem legeredményesebb olimpikonjává vált. A buliban pedig nemcsak Ryan Lochte és három frissen szerzett aranyérme tartott vele, hanem barátnője is. A Delfinember és Megan Rossee már január óta egy párt alkotnak, ám eddig titkolták a kapcsolatukat, hogy semmi ne terelje el a figyelmet Phelps felkészüléséről.


Egyelőre nagy a boldogság

A huszonhét éves úszófenomén barátai szerint viszont sokáig már nem fog tartani a románc. Ugyanis amint lecseng az olimpia és a rekord körüli felhajtás, Megan azonnal dobbant is Michael mellől. A pincérnő ugyanis egyáltalán nem szerelmes, csak a modellkarrierjét szeretné felfuttatni lovagja mellett. Jobb húzónevet pedig nem is találhatott volna magának, hiszen most minden Phelpsről szól az amerikai médiában. A sportlegenda viszont nem hallgat senkire a kapcsolatot illetően, mert beleesett a szőkeségbe, mint egy vak tetőfedő.


A legenda, az aranyérmek és az aranyásó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik