Szórakozás

Határsértők rendőrkézen a déli határszakaszon

Néhány óra leforgása alatt tizenhét határsértőt akadályoztak meg abban, hogy illegálisan tartózkodjanak országunkban.

Kedden, a kora reggeli órákban Szegeden a Mars téren igazoltatattak négy afgán állampolgárt, akik nem tudták igazolni magukat, ezért idegenrendészeti eljárás indult ellenük – tájékoztatta a Szeged24-et Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Hasonlóan járt az az öt afgán is, akiket az M5-ös autópályánál észleltek a folyamatosan működő „figyelő szemek”, valamint Röszke külterületén további két afgán férfit füleltek le az egyenruhások, amint éppen egy közeli parkolóban sétáltak. Délelőtt pedig egy hatfős társaság bandukolt a Kisszéksósi úton, amikor a rendőrök ellenőrzés alá vonták őket. Hamar kiderült, hogy a négy pakisztáni és két afgán férfi sem személyazonosságát, sem az ország területén való jogszerű tartózkodását hitelt érdemlően igazolni nem tudja, így idegenrendészeti eljárás indult ellenük.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Migrációs Osztálya délután öt órára további öt fővel növelte a kollégák által elfogott tizenhét határsértő létszámát, ugyanis az 55-ös út domaszéki felüljárójánál öt afgán állt tanácstalanul a rendőrök előtt, amikor igazolni kellett volna személyazonosságukat és az ország területén való jogszerű tartózkodásukat. Idegenrendészeti eljárás indult ellenük is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik