Szórakozás

Luxusba repítette hallgatóját Vadon Jani

Helikopterrel repült a fővárosba, ahol egy csodálatos wellnesshétvége várta az elnöki lakosztályban, valamint belépőjegyek a Forma-1 Magyar Nagydíjra.

Véget ért a Class FM egész hetes nyereményjátéka, amelynek díjai külön-külön is rendkívüliek, együtt pedig teljes luxust biztosítanak a szerencséseknek. Helikopteres utazás a fővárosba, wellnesshétvége a Hotel Ramada elnöki lakosztályában, Forma-1-es belépő a Gold Tribünre, valamint egy sofőr állandó készenléte. Vadon Jani helikopterrel érkezett a Balassagyarmat melletti szántóföldre, hogy felvegye a győzteseket. Ekkor valami olyan dolog történt, amire a rádiós nem is számított.

„Az eredeti terv szerint egy Balassagyarmati leszállópályára érkeztünk volna, azonban akkora köd volt, hogy lehetetlenné tette a leszállást. Így csak a város melletti szántóföldön tudtunk landolni. Ide érkezett meg a nyertes autója, aztán begördült még egy kocsi, majd még egy, végül egy egész konvoj alakult ki. Kiderült, hogy mindenki elkísérte a szerencsés hallgatót, nemcsak a családja vagy a barátai, hanem szinte ez egész város együtt akart örülni Lászlóval. Nagyon megható pillanat volt érezni a szeretetet, ami az emberekből áradt” – mondta el Jani, aki a helikopteren ismerkedett meg jobban a győztesekkel.

„Lászlót és fiát, Mátét felesége nevezte be a játékba. A helikopterben még fel sem fogták mi történik velük, ami nem is csoda, hiszen fél órával korábban még nem sejtettek semmit az egészből. Óriási érzés volt meglepni őket, és azt gondolom, megint igazán jó helyre került a nyereményünk” – tette hozzá a Morning Show műsorvezetője.

Nemszilaj László és 19 éves fia még a Class FM stúdiójában sem tértek magukhoz. „Még most sem fogtam fel, hogy ez tényleg megtörténik velünk, hiszen nem is én neveztem a játékba, csak az élvezője vagyok az óriási nyereménynek. Mikor meghallottam a feleségem hangját a rádióban, nem hittem a fülemnek! Ráadásul óriási Forma-1-rajongók vagyunk a fiammal, az elnöki lakosztály pedig csak hab a tortán” – áradozott László, aki azt is elárulta, nem biztos, hogy sikerült mindent becsomagolnia a rövid idő alatt.

„Együtt pakolt a család a kalandra, azonban fogalmam sincs, hogy mit tettünk el és mit nem. Valószínűleg minden bekerült a bőröndbe, csak a legfontosabb dolgok maradtak otthon” – viccelődött a nyertes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik