Szórakozás

Itt járt Bryan!

Hiába tombolt a tájfun, orkán (?) vagy szimplán szélvihar vasárnap este a Budapest Sportaréna vidékén, akinek jegye volt, valahogy csak bejutott Bryan Adams megyedik budapesti koncertjére. De nem volt könnyű.

A koncert kezdete előtt negyedórával leszakadt az ég, ömlött az eső, hatalmasra duzzadt patakokban árasztotta el az Aréna előtti óriási placcot, az is részesült az égi áldásból, akinek ernyője volt. Hát még akinek nem!

De aligha volt érdemes kihagyni. A zeneszerző-énekes mostanában egyéves gyermeke miatt keveset van úton, de Budapestet állítólag nem hagyhatta ki. És bár az Aréna nem telt meg teljesen, azért lelkes hívei ott tomboltak a lelátókon és a küzdőtéren egyaránt.

Ide muszáj volt eljönni – kommentálta helyzetét csuromvizesen még az előtérben egy lelkes rajongó… És a befelé nyomuló ázott verebek mind ezt erősítették…Itt kell lenni!

Fotó: Rege Sándor / Hír24

Hát ez tuti! Hiszen: „A hosszú, vég nélküli koncertsorozatok már nem az én világom. Egy hónapban maximum tíz napot vagyok hajlandó koncertezni” – nyilatkozta még a nyár elején az NLC-nek Adams. A mester idén lesz 53 éves, talán már ez is magyarázza, hogy az utazási lelkesedése alábbhagyott. Meg hát szinte mindent megkapott az élettől, amit egy énekes-zenész kívánhat. Mi egyebet akarhatna, ha mást nem: fürödni a népszerűségben.

Ezért mi megtöltöttük érte a lelátót, ázottan, vizesen, lelkesen. A 18×12 m-es színpad teljes hosszában egy ledfalt állítottak fel, valamint 2 oldalkivetítőn is követhető volt a koncert. A zenész Pozsonyból jött ide, a hang, a fény, a videotechnika 5 kamionban érkezett, a technikai személyzet 2 lakóbuszban utazott. Amúgy saját cateringgel vándorol a produkció, de akárhol is vannak, Bryan Adams számára egy külön szakács készíti el a vacsorát.

Szóval színvonal minden szinten!

Kár, hogy maga a koncert nem volt annyira fergeteges… Profi zenészek, remek technika, minden úgy döngött, ahogy kell… Az új dalai, amiket kezdetben játszottak, prímán szólnak, de azok a fülbemászó kanyarulatok hiányzanak belőlük, mint például a nagy kedvenc Everything I Do-ban vagy a Plaese Forgive Me-ben… Viszont ezek a koncertnek csak a végén kerültek elő, szóval amiért kedveljük Bryant!

Azért nem mentünk hiába! Na, nem felejtjük, az biztos!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik