Szórakozás

Vedelve fogynak a fiatal lányok

A fiatal lányok, hogy vékonyak maradjanak de az esti buliban se kelljen lemondaniuk az ivásról, az alkoholban lévő kalóriákat vacsorájuk kihagyásával spórolják meg.

A drunkorexia leggyakrabban a főiskolás korú lányoknál fordul elő, de a gimnazista tinédzser lányok körében is terjed – írja a HáziPatika.com. A dietetikusok által megalkotott kifejezés az anorexia és az ivás szó kombinációja, mivel a drunkorexiás lányok azért, hogy az esti bulikra megspórolják a kalóriákat, napközben jóval kevesebbet esznek.
A szakértők szerint a jelenség hátterében az szociális nyomás állhat, amely szerint a fiatal lányoktól elvárják kortársaik, hogy vékonyak maradjanak, ugyanakkor a bulikban fogyasszanak alkoholt is. Az alkohol ugyan zsírt nem, de rengeteg kalóriát tartalmaz. Közülük is főként a röviditalok kalóriadúsak, amelyek többnyire a legnépszerűbbek az ilyen bulikban. Nem ritka ezért, hogy a lányok kihagyják például a vacsorát és üres gyomorral vetik bele magukat az éjszakába. Így persze gyorsabban is hat az alkohol, ami a fiatalok szerint még plusz pozitívum is, hiszen pénzt spórolhatnak meg. A szakértők azonban ezzel a veszélyes trenddel kapcsolatban aggályaikat fogalmazták meg.
A Missouri Egyetem kutatói azt találták, hogy a megkérdezett egyetemisták 16 százaléka “takarékoskodik” ilyen módon a kalóriákkal. Victoria Osborne közegészségügyi szakember hozzátette, hogy ez a módszer azért is nagyon veszélyes, mert hosszú távon kognitív viselkedési problémákat, koncentrációs zavart okozhat, ráadásul bármelyik italozás alkalmával előfordulhat, hogy alkoholmérgezést kapnak a fiatalok, vagy kockázatos szexuális viselkedésük bajba sodorja őket.

A szakértők szerint ezért nem éri meg kihagyni azt a három szem kekszet – amiért cserébe 3 vodkát ihatnak – vagy egy kis tál bolognai spagettit, ami helyett 4-5 ital is belefér, hiszen így lehet, hogy vékonyabbak maradnak, de komoly veszélyeknek teszik ki magukat. A tanulmány a American Journal Biological Psychiatry oldalain jelent meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik