Szórakozás
balaton (balaton)

Végre láthatják a Balatont!

Buthy Lilla

2012. 07. 17. 08:41

Mélyszegénységben élő Fejér megyei roma gyerekek tölthetnek egy hetet a Balatonnál augusztusban.

Az Erzsébet-tábor keretében, a Lungo Drom székesfehérvári tagszervezetének közreműködésével ötven általános iskolás nyaralhat Zánkán.

Az Új Nemzedék Központban – korábbi nevén Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban – huszonöt székesfehérvári és huszonöt bicskei gyermek töltheti szabadidejét augusztus 6-a és 11-e között. Az 1-8. osztályos diákok többszörösen hátrányos helyzetűek, családi és anyagi körülményeik nem teszik lehetővé, hogy egyénileg nyaraljanak a Balatonnál, így a táborozás egészen újszerű és kivételes élményt jelent majd számukra. Korábban két alkalommal már szerveztek hasonló tábort, ez lesz tehát a harmadik lehetőség.

A gyerekek az első napon, érkezés után sétát tesznek az Új Nemzedék Központban, majd este táncházon vesznek részt. További programjaik között szerepelnek különféle kézműves és sportfoglalkozások, strandolás, erdei torna, séta egy erdei tanösvényen, mozi és tini disco, de természetesen nem maradhat el a balatoni sétahajózás sem. Több olyan eseményt is szerveznek számukra, amelyek segítik a társadalmi integrációt és a beilleszkedést. Az idei tábori keretlétszám már megtelt, így aki szeretne a magyar tengernél nyaralni, annak jövőre biztosítanak lehetőséget.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.