Szórakozás

Söröskorsóval vágták fejbe a kocsmában

Buthy Lilla

2012. 07. 13. 11:25

Kocsmai verekedés és garázdaság miatt is riasztották a rendőröket tegnap Fejér megyében.

A rendőrségre csütörtökön kora délután egy fehérvári férfi tett bejelentést azzal kapcsolatban, hogy a fehérvári Károly János és Munkácsy Mihály utca kereszteződésében autójába üdítőt locsolt egy férfi, aki később bántalmazta is. Mint kiderült, az elkövető a sértett Opel Vectrájának lehúzott ablakán keresztül öntötte be egy fél literes üdítő tartalmát, majd amikor ezt a gépkocsi tulajdonosa számon kérte rajta, az elszaladt. A sértett azonban utolérte, melynek során dulakodás alakult ki közöttük, és az elkövető meg is ütötte. A rendőrök a tettest elfogták, és előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók garázdaság elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság járőrei tegnap este is egy bántalmazásnál intézkedtek. Kiderült ugyanis, hogy Pátka, Kossuth utcában lévő kocsmában két helybéli férfi összeszólalkozott, mire egyik egy korsóval fejbe vágta a másikat, illetve az így eltört korsóval még a mellkasán is megsebesítette őt. Sérülése mindössze nyolc napon belül gyógyuló, azonban az elkövető által használt tárgy alkalmas volt arra, hogy komolyabb sérülést is okozzon a sértettnek, így súlyos testi sértés kísérlete miatt indult büntetőeljárás az ügyben. Miután az elkövetőt a járőrök előállították a kapitányságra, a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A Sárbogárdi Rendőrkapitányságon is büntetőeljárás indult egy bántalmazási ügyben tegnap. Alap, Fő úton ugyanis egy 52 éves helybéli férfi bal arcon ütött egy másik szintén helyi lakost, aki ennek során hanyatt esett, és nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az elkövetőt a rendőrök elfogták, és előállították a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki- mondta el a Fehérvár 24-nek Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.