Szórakozás

Újabb légyott miatt tört be a bicskei pár

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére szerda este nyolc óra körül érkezett a bejelentés arról, hogy a Széchenyi úton lévő egyik élelmiszerbolt mögötti részen garázda fiatalok hangoskodnak, és miután betörték egy hőközpont ablakát, oda be is másztak.

A jelzést követően a járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol elfogtak egy 20 éves bicskei nőt és egy 37 éves, szintén bicskei férfi – mondta el a Fehérvár24-nek Németh-Kész Mónika rendőrségi szóvivő.

Mint kiderült, eleinte hangoskodtak, veszekedtek, majd a férfi a saját fejét ütögette egy kővel, amellyel később megdobott egy parkoló autót. Ezután a közeli ABC fém takarólemezébe rúgott, majd a hőközpont ablakát betörve, oda a fiatal nővel együtt bemászott.

A rendőrök előállították őket a kapitányságon, ahol garázdaság elkövetése miatt mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

Ennek során a férfi megtagadta a vallomástételt. A nő viszont elmondta, hogy mivel megkívánták egymást, de vita alakult ki közöttük, hogy hol szeretkezzenek, ezért követték el a bűncselekményt, majd másztak be a hőközpontba, amit mindketten jó helynek találtak a légyottra.

A rendőrség előtt egyikük sem ismeretlen, tekintve, hogy mindegyikükkel szemben több büntetőeljárás is folyamatban van.

A Fehérvár24 tegnap számolt be arról, hogy ugyanez a páros betört egy bicskei lakatlan házba, illetve annak melléképületeibe, ahonnan rézalkatrészeket vittek el. Előtte pedig néhány héttel egy másik házba mentek be. A hivatkozás ott is az volt, hogy valahol szeretkezni szerettek volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik