Szórakozás

Szeszes italért vert meg két nőt

A férfi a csemegeüzletből megkísérelt ellopni egy félliteres Hubertust, de amikor azt a hátizsákjába rejtette, a boltban tartózkodó előadók észrevették.

Amikor azokat az árukat fizette, amiket a kosarába tett, a pénztáros rászólt, hogy a hátizsákjában lévő Hubertust is fizesse ki. A fiatalember ekkor ki akart szaladni az üzletből, de a két hölgy alkalmazott megakadályozta.

A hátitáskájánál fogva megpróbálták a fiatalt visszatartani, illetve a zsákból az italt kivenni. Mivel azonban a férfi elég erős testalkatú volt, nem bírtak vele. Egyikük karjára többször ráütött, míg a másikat a bejárati ajtónak lökte, a nő keze az ajtólemezhez csapódott, és több cm hosszan szétvágta a kisujját. A dulakodást látva két ismeretlen férfi volt az, aki az eladók segítségére sietett, majd a hátizsákból az italt kivette, és azt az eladóknak visszaadta. Ekkor az elkövető és a két férfi is távozott a boltból.

Pár perc elteltével a fiatalember ismét visszatért, és magához vett egy félliteres vodkát, amit fizetés nélkül kivitt az üzletből, amit a bolt előtt várakozó társai el is fogyasztottak.

A bűncselekmény során a két nő könnyű sérülést szenvedett.

Időközben az eladóhölgyek értesítették a rendőrséget is, így a járőrök a közelben elfogták a 18 éves budapesti férfit. Ekkor zavartan viselkedett, ezért a rendőrök mentőt hívtak hozzá, akik beszállították Székesfehérvárra a Fejér Megyei Szent György Kórház Pszichiátriai Osztályára. Onnan éjszaka tizenegy órakor engedték ki. Ekkor került sor a kihallgatására a Gárdonyi Rendőrkapitányságon. Kihallgatása során azt vallotta, hogy a bűncselekményt ittas állapotban követte el, ami akkor valószínűleg jó heccnek tűnt. Az eset részleteire azonban nem emlékezett.

A férfit – aki korábban garázdaság, rongálás, lopás és rablás miatt is volt már büntetve –előzetes letartóztatásba helyezték-mondta el a Fehérvár 24-nek Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvívő.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.