Szórakozás

Esti fürdőzésre indult, nem találták társai

vízbe-ugrik (vízbe ugrik)
vízbe-ugrik (vízbe ugrik)

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Ügyeletére este fél nyolc körül érkezett a jelzés arról, hogy egy férfi úszni indult a Velencei-tóba, de társai nem találják.

A riasztást követően a tavon szolgálatot teljesítő vízi körzeti megbízottak Gárdony, Pisztráng utcai szabad partszakaszra mentek, ahonnan a bejelentés érkezett. Mint az ott lévők elmondták, egy céges rendezvényen vettek részt, és ennek keretében fogyasztottak alkoholt társukkal együtt, aki úszni indult. Egy ideje azonban szem elől tévesztették, és aggódnak, hátha baja esett.

A vízi rendőrök így a férfi keresésére indultak. Alig telt el tíz perc a bejelentéshez képest, amikor a KMB-sek a Velencei-tó Vízügyi kikötőjében a vízben észrevették az ittas férfit. Kimerültnek tűnt, de nem volt rajta sérülés. A rendőrök hajójukba emelték, majd a partra szállították, ahol társainak átadták.

A férfi felelőtlen kalandja végén a rendőröktől egy 15 000 Ft-os helyszíni bírságról szóló csekket kellett, hogy átvegyen, tekintve, hogy a kikötőben fürdőzött, ami tilos – mondta el Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik