Szórakozás

Több millió forintot csalt ki áldozataitól

csaló-nő (csaló, )
csaló-nő (csaló, )

A fehérvári rendőrök a nő fényképének közzététele alapján további sértettek jelentkezését várják.

Elfogták és őrizetbe vették ma a Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói azt az 50 éves törökbálinti nőt, aki a gyanú szerint több millió forintot csalt ki különböző ürügyekkel több embertől, tájékoztatta a Fehérvár24-et Németh-Kész Mónika a megyei rendőrség szóvivője.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányságra még idén februárban érkezett az első feljelentés arról, hogy egy 50 éves törökbálinti nő csalást követett el egy fehérvári nő sérelmére. Közel hatmillió forintot csalt ki a női trénertől úgy, hogy azt állította az Arab Emirátusokon belül Abu Dabiban személyi edzéshez használatos helyiséget alakít ki neki vállalkozás céljából. Több alkalommal különböző összegeket – összesen 5 750 000 Ft-ot – vett át tőle ezen trénercég alapításához. Az ígéretét azonban nem teljesítette, és a pénzt sem szolgáltatta vissza a sértettnek.

A büntetőeljárás megindítását követően a fehérvári rendőrök minél jobban beleásták magukat a nyomozásba, annál több információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a nő országszerte több embert is tévedésbe ejtett és másoktól is nagyobb összegeket csalt ki különböző ürügyek révén.

Volt olyan asszony, aki tizenötmillió forintot utalt át neki lakásvásárlás ürügyén még 2008-ban. A nő ugyanis egy budapesti, Üllői úti lakást ajánlott fel neki ezen összegért. A sértett azonban sem a lakást nem vehette birtokba, sem a pénzt nem kapta vissza a nőtől, miután az adásvétel meghiúsult.

Vett fel pénzt olyan ígéret fejében is egy békéscsabai férfitől, hogy Abu Dabiban kosárlabda-edzői állást szerez neki, illetve befektetési céllal lakást és autót ajánlott fel neki, aminek reményében újabb pénzösszegeket utalt át neki a férfi. A teljesítések azonban sorra elmaradtak. Ennek a férfinek összesen öt és fél millió forintos kára keletkezett jóhiszeműségéből. Ezenkívül volt, hogy szorult helyzetére hivatkozva kért kölcsön, illetve hitelügylet kapcsán más jutalékát vette fel.

A bűncselekményeket rendszeres haszonszerzési céllal, életvitelszerűen követte el olyan sértettek sérelmére, akiknek kihasználta kilátástalan helyzetét. Többségük kölcsönt vett fel azért, hogy a nőnek a különböző összegeket átutalja.

A fehérvári nyomozók a nő törökbálinti lakásában tartottak házkutatást, miután a Budaőrsi Rendőrkapitányság járőrei a fehérvári rendőrök megkeresése alapján tegnap reggel elfogták az 50 éves asszonyt.

A nőt többrendbeli csalással, illetve okirattal való visszaéléssel és magánlaksértéssel gyanúsították meg a fehérvári nyomozók. Ennek során a nő nem tett vallomást. Ezt követően a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

A mellékelt fénykép alapján a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Nyomozó Osztálya várja azoknak a jelentkezését, akiket a nő szintén tévedésbe ejtett, és tőlük pénzt csalt ki. A fehérvári nyomozók telefonszáma 22/541-600, de bejelentés tehető a 107-es és a 112-es segélyhívószámok bármelyikén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik