Szórakozás

Megoperálták Karsai Zitát – Megszólal

karsai zita (karsai zita)
karsai zita (karsai zita)

Kés alá feküdt Karsai Zita. A táncosnő egy baleset során sérült meg, és a jobb térdéről levált a porcgyűrű. Zita a Hír24-nek elmondta, nem a műtét volt a legnehezebb.

Túl van térdműtétén Karsai Zita. A Megatánc egykori felfedezettje elmondta, az operáció jól sikerült: egyelőre mankóval jár, és azon van, hogy minél előbb elkezdhesse a gyógytornát.

“Ahhoz, hogy tornázhassak, előbb ki kell szedni a varratokat a térdemből. De nem is az a legrosszabb, hogy jelenleg mankóval tudok csak járni. A legnagyobb problémát az okozza, hogy naponta injekciót kapok a hasfalamba, nehogy trombózisom legyen. Ezt beadhatnám magamnak is, de képtelen vagyok rá, viszolygok a tűtől, ha tehetném, a vérvételhez is altatást kérnék” – mesélte Zita.  “Jó lenne, ha az injekció helyett kitalálnának szájon át adható gyógyszert” – tette hozzá nevetve.


A táncosnő azt is elmondta, DJ Bobo turnéja, amelyben magánszáma van, szerencsére csak októberben folytatódik, így van ideje a lábadozásra. “Előtte, szeptember 20-án húszezer ember előtt lépek fel Németországban. Önálló produkcióm lesz, amit ahhoz képest alakítok, hogy mennyire gyógyul a térdem. Az orvosaim azonban biztatnak, azt mondják, addigra teljesen felépülök” – mesélte Zita.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik