Szórakozás

Halálos áramütés Dabroncon: megkapta a táppénzt az áldozat családja

A Veszprém megyei településen tavaly szeptember 28-án ketten a helyszínen meghaltak, négyen megsérültek, miután munkavégzés közben áramütés érte őket.

A baleset legsúlyosabb sérültjét a helyszínen újraélesztették, de januárban a szombathelyi kórházban meghalt.

Czeglédi Csaba, a kórházban elhunyt munkás családját március óta képviselő ügyvéd kedden arról tájékoztatott, hogy a szombathelyi család az eljárás első eredményeként megkapta a visszamenőleg járó baleseti táppénzt az egészségbiztosítási pénztártól.

A hatóságokkal több hónapig folytatott levelezés eredményeként a dabronci balesetben elhunyt 44 éves családfő és súlyos sérüléseket szenvedő huszonéves fia is megkapta a neki járó ellátásokat – mondta. Emlékeztetett: a két férfi azért esett el az ilyenkor szokásos összes állami pénzbeli ellátástól, mert a munkáltatója – többszöri hatósági felszólítás ellenére – a baleset után sem szüntette meg a feketefoglalkoztatásukat. Közlése szerint első lépésben bizonyítaniuk kellett a munkaviszony meglétét, majd azt, hogy önhibájukon kívül nem volt bejelentett foglalkoztatási jogviszonyuk. Megjegyezte, hogy az eljárás lezárultával a legnehezebb részen már túl vannak.

Tájékoztatott arról is, hogy a szombathelyi család a munkaügyi bíróságon pert indított az építőipari vállalkozás ellen, az első tárgyalás jövő kedden lesz.

Az ügyben indított eljárását a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a megyei munkavédelmi felügyelőség idén márciusban azzal a megállapítással zárta le, hogy a munkavezető helyszínen hozott hibás döntése miatt érte halálos áramütés a dolgozókat, és a baleset nem róható fel a munkáltatónak. A rendőrség megszüntette a büntetőeljárást, mert a bűncselekménnyel gyanúsítható építésvezető maga is a baleset áldozata lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik