Szórakozás

Az olaszok nyalnak reggel, délben, este

fagyi (fagylalt, )
fagyi (fagylalt, )

Hiába a gazdasági válság, a fagylalt idén nyáron is sikeres terméknek bizonyul az olasz fagylaltosok szövetsége szerint.

A világoskék színű Puffo (Törp) fagylaltíz már a múlté, az idei nyár különlegességének az articsóka, a rozmaring és a levendula számít. A fagylaltozók pultjain tipikus olasz termékekből készített fagylaltok sorakoznak a klasszikusnak tartott citrom, eper és csokoládé mellett.

Az Olasz Fagylaltosok Szövetsége adatai szerint a jó időnek köszönhetően a fagylaltfogyasztás Itáliában már tavasszal hét százalékkal nőtt tavalyhoz képest. Az előrejelzések szerint az olaszok év végéig összesen két és fél milliárd eurót költenek a tölcsérben, pohárban vásárolt és az üzletekben kapható dobozos fagylaltra.

A 36 ezer olaszországi fagylaltozó 93 ezer embernek ad munkát. A kézműves fagylaltozók több mint hatszáz különböző ízt kínálnak.  A Crema városában dolgozó Mauro Brandinali, aki 2010-ben Itália legjobb fagylaltosa volt, az idén nyáron negyvennyolc ízt kínál üzletében. Újdonságnak a vanília, a fahéj és a citrom keveréke számít, de van nála mascarpone-fagylalt is. “Igazi bomba” – mondott véleményt a Corriere della Sera napilap.

A kánikulában reggelire malátafagyit kínál, uzsonnára lekvárfagyit péksüteményben a torinói Alberto Marchetti, aki szerint a fagylalt a nap minden órájában fogyasztható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik