Szórakozás

Agyvérzés, Alzheimer – Így él a nagybeteg magyar színész

szabó-zsófi (szabó zsófi, )
szabó-zsófi (szabó zsófi, )

Nem javul, de szerencsére nem is romlik Szabó Gyula egészségi állapota. A Nemzet Színészét 24 órában felesége ápolja.

Szabó Gyula több mint három évvel ezelőtt agyvérzésen és agyhártyagyulladáson esett át. Időközben kiderült, hogy a 82 éves művész Alzheimer-kórral is küszködik. Egészségi állapotáról lánya, Zsófi tájékoztatta a Hír24-et.

Elmondta, hogy édesapja a körülményekhez képest jól van. Meglepő módon még az elmúlt napok kánikulás időszakát is jól viselte, pedig általában nem bírja a nagy meleget. Mostanában rákapott a gyümölcsökre, kedvence a dinnye és a málna.

Szabó Gyulát 24 órában felesége látja el, csupán néhány órára segít be neki egy ápolónő. Az odaadó asszony ilyenkor szokott bevásárolni és elvégzi azokat a teendőket, amelyek nagyon fontosak. Mindenki azt mondja, valójában a színész felesége az igazi hős a történetben, aki egyébként egészségügyi végzettséggel is rendelkezik, amit most kamatoztatni is tud beteg férje mellett.

Zsófitól azt is megtudtuk, hogy édesapja segítséggel és járókerettel minden nap sétál egy órát, ami nagyon fontos számára. Ezt követően újságot olvas. Étvágya kielégítőnek mondható és a kedélyállapota is. Az utóbbi napokban egy kicsit azonban szomorú, nagyon hiányolja fiát, aki jelenleg külföldön tanul. A családtagok azonban mindent megtesznek azért, hogy a Nemzet Színésze jól érezze magát és semmiben ne szenvedjen hiányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik