Szórakozás

Botrány! Fotóst vert a színész

Alec Baldwin-Hilaria Thomas (Alec Baldwin, Hilaria Thomas)
Alec Baldwin-Hilaria Thomas (Alec Baldwin, Hilaria Thomas)

Alec Baldwin verbális, majd fizikális összetűzésbe keveredett egy őt fotózó paparazzival.

A tegnapi napnak úgy indult neki Alec Baldwin és menyasszonya, Hilaria Thomas, hogy az eddigi legboldogabb lesz az életükben. A páros ugyanis a házassági engedélyeikért fáradt be az egyik New York-i bíróságra. Ám amikor a papírossal a kezükben kifelé jöttek, paparazzik hadával találták szemben magukat. A hozzájuk legközelebb merészkedő fotós annyira felidegesítette Baldwint, hogy a színész rátámadt. Előbb csak ordibált vele, majd lökdösni és ütni kezdte. Egyszer állon is vágta, aztán elviharzott leendő nejével a színhelyről. A lesifotós az esetet követően feljelentést tett, mivel szerinte brutálisan bántalmazták.

Az ügyben egyelőre nyomoznak, de az biztos, hogy a paparazzi kicsit eltúlozta a dolgot. Ugyanis Alec a legkevésbé sem bánt el vele annyira, de tény, hogy lökdöste és párszor megütötte. Egy másik fotós ugyanis rögzítette az incidenst. Egyébként nagyon úgy tűnik, hogy Baldwin önvédelemből támadt.


Baldwin csúnyán összekapott a fotóssal (fotó: NY Daily News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik