Szórakozás

A lopott biciklin fogták el

Fél milliós biciklit loptak

Elloptak egy közel félmillió forintos kerékpárt a fehérvári buszpályaudvarról. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság járőrei a sértett által adott személyleírás alapján pár órán belül elfogták a két fiatalkorú elkövetőt, akik közül az egyik elfogásakor még mindig a lopott biciklivel tekert mondta a Fehérvár24-nek Németh-Kész Mónika a megyei rendőrség szóvivője.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére vasárnap este kilenc óra előtt néhány perccel érkezett a bejelentés arról, hogy elloptak egy 400000 Ft-ot érő BMX kerékpárt a fehérvári Piac téren lévő buszpályaudvar váróterme elől.

Mint kiderült, a 17 éves tatabányai sértett négy társával tartott hazafele. Székesfehérvárra vonattal érkeztek, míg tovább busszal akartak menni. A BMX-es fiú előretekert, hogy érdeklődjön a buszok indulásáról, amikor összetalálkozott egy másik BMX-es fiúval, illetve annak két társával, akikkel szóba elegyedett. Ekkor kérte meg őket arra, hogy amíg ő bemegy az információs pulthoz érdeklődni, vigyázzanak a kerékpárjára. Amikor azonban bement a váróterembe, az egyik bicikli nélkül levő fiú felült az ő kerékpárjára, majd a másikkal együtt eltekertek onnan. Harmadik társuk is ment utánuk, de a sértettnek őt járókelők segítségével sikerült visszatartania.

A másik két fiút – a sértett által adott személyleírások, valamint a kerékpárok egyedi azonosítói alapján – a szolgálatban lévő valamennyi fehérvári járőr keresni kezdte a városban. Végigjárták az összes olyan helyet, amiket a fiatalok gyakran látogatnak. Tizenegy óra körül, amikor a járőrök civil gépkocsijukkal a Berényi úton haladtak, feltűnt nekik a két kerékpáros fiatal, akik a Várkörút felé vették az irányt. Itt sikerült őket megállítani és ellenőrzés alá vonni.

Az egyikük az ellopott BMX-szel volt, így azt a rendőrök lefoglalták, majd a 15 és a 17 éves fiatalokat – hasonlóan korábban elfogott 16 éves társukhoz – előállították a kapitányságra.

Ott a 16 éves fiút tanúként, míg a 15 és a 17 éves fiatalokat gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók a lopással kapcsolatban. Ennek során a fiatalabbik beismerő vallomást tett, míg a másik megtagadta a vallomástételt. Mindketten szabadlábon védekeznek. A megkerült kerékpárt a sértett visszakapta.

Az elmúlt egy hét alatt nem ez volt az első eset, hogy a fehérvári rendőrök bicikli-tolvajokat fogtak el. Pár nappal ezelőtt két abai 13 éves fiút hoztak összefüggésbe a nyomozók azzal, hogy egy hét alatt ők loptak el nyolc kerékpárt az Abai Általános Iskolából. Igaz ugyan, hogy azon kétkerekűek értéke 50000 Ft alatti volt, ugyanakkor a rendőrök a két gyerek közreműködésével hat biciklit megtaláltak. Azokat a sértettek már vissza is kapták.

A két 14 év alatti fiú – beismerte ugyan a lopásokat – életkorukra tekintettel azonban felelősségre nem vonhatók. Tettük miatt azonban a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Nyomozó Osztálya felvette a kapcsolatot a Gyermekjóléti Szolgálattal a gyerekek pártfogói felügyeletbe vétele érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik