Szórakozás

A rendőrségen próbált rabolni

24.hu
24.hu

2012. 06. 14. 14:19

Fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt vádat emeltek az ellen a fiatalember ellen, aki airsoft pisztollyal fenyegetőzve próbált rabolni a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

Az eset január 30-án történt; a fiatalember azzal az ürüggyel kéredzkedett be a kapitányság épületébe, hogy az illemhelyet szeretné használni. Amikor kifelé jött, az ügyeletnél két, nála magasabb és erősebb rendőrre fogta az éles fegyvernek látszó pisztolyt, majd értékeik átadására szólította fel őket.

A rendőrök – beszámolójuk szerint – másfél-két percen keresztül próbálták megnyugtatni, beszéltetni az elkövetőt. Bár mindkettőjüknél volt fegyver, szóba sem jöhetett, hogy használják, hiszen a kapitányság előterében több ügyfél is volt, a fiatalembertől néhány lépésre például egy nő állt a kislányával. Amikor a gyanúsított a rábeszélés hatására lejjebb eresztette pisztolyát, a két rendőr lefegyverezte és megbilincselte őt. A fegyverről aztán kiderült, hogy egy, az éles lőfegyverhez tökéletesen hasonlító, 6 milliméteres, ASG típusú airsoft pisztoly. (Az airsoft gömblövedéket kilövő légfegyverekkel játszott hobbisport.)

A húszéves gyanúsított azt vallotta, hogy pénzhez szeretett volna jutni. A bűncselekmény előtt, reggel vette magához airsoft pisztolyát azzal a céllal, hogy egy hódmezővásárhelyi lottózó kirablásával oldja meg anyagi nehézségeit. Amikor látta, hogy ott túl sokan vannak, úgy döntött, hogy nem azt rabolja ki, hanem a kapitányságon dolgozókat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.