Szórakozás

Barátok közt – sorozatos fejcserék

Lecserélik a sorozat tinisztárjait. A Blikk szerint Németh Kristóf távozása kisebb lavinát indít el a szappanoperában.

A lap úgy tudja, több szereplő is eltűnik a legkedveltebb magyar sorozatból. A karakterek maradnak, csak az őket alakító fiatal színészeket cserélik le. Aradi Balázs, Barna Zsombor, illetve a Timikét és Mátét alakító gyermekek is búcsúznak a Mátyás király tértől.

Balázs és Zsombor az érettségi után a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatná, amely nem engedélyezi a diploma megszerzéséig hallgatóinak a szereplést sorozatban. Nekik még nincs utódjuk, az első szereplőválogatókra a hét végén lesznek – árulta el a lapnak a sorozat producere, aki szerint ez bevált a sorozatban, idővel hozzászoknak a nézők.

Timike és Máté megformálóját azért cserélik le, mert a Mátét alakító fiúnak kicsit több szerepe lesz, Puha Kristófnak komolyabb szövegeket kell megtanulnia. Timike jelleme is olyan fejlődésen megy át, ami szintén megkívánja az új szereplőt, Jelinek Évát – tette hozzá Kalamár Tamás.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.