Szórakozás

Szídják, szapulják a magyar sztárcsapatot

Nem sújtotta le az Eurovíziós Dalfesztiválon 24. helyezést elért Compact Discot az eredmény. A csapat szerint csak most indul be az életük igazán.

Szombaton kiderült, hogy a hazánkat képviselő Compact Disco, mennyire állja meg a helyét az európai megmérettetésen. Bár a csapat mindent beleadott, produkciójuk csak a 24. helyre volt elegendő, mely így is szép teljesítménynek nevezhető egy nemzetközi mezőnyben.

Ennek ellenére rengeteg támadás éri a csapatot a kinti szereplés miatt. Ám a Compact Disco tagjai csak a pozitív energiákból próbálnak meríteni. „Kedves Compact Család! Nincs szomorkodás! Felejthetetlen öt hónap áll mögöttünk, és az elmúlt két hét volt a hab a tortán! Nagyon jól éreztük magunkat, és nagyon örülünk, hogy egy ilyen jó csapattal dolgozhattunk együtt. Imádtuk minden egyes percét, és biztos, hogy egy életen át emlékezni fogunk rá” – írta a verseny után a csapat, akik mindent megtesznek a jövőbeli sikerért.

„A visszajelzésekből azt látjuk, hogy otthon a szívetekbe zártatok minket, és elkaptátok a fonalat! Ha egy estére is, de közösen összetartva örülhettetek és szurkoltatok nekünk! A magyar konzul nagyon sok jó tanáccsal látott el minket, de egy dologban tévedett tegnap este, amikor azt mondta, hogy a karrierünk csúcsán vagyunk. NEM! Most léptünk a csúcshoz vezető út első lépcsőfokára! Nagyon sok visszajelzés jön külföldről, bele kell vágnunk és mennünk kell előre a végtelenbe és tovább! Egy dolgot megígérhetünk, Európa hallani fog még rólunk és Magyarországról, ti pedig nagyon büszkék lesztek ránk!” – számolt be közösségi oldalán a csapat jövőbeli terveikről.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik