Szórakozás

Ha nem engedi át a gyalogost 40 000-et fizethet

zebra-gyalogos(960x640).jpg ()
zebra-gyalogos(960x640).jpg ()

A múlt heti dunaújvárosi halálos gázolás után a Dózsa György úti zebrára fókuszáltak a rendőrök.

Halálos gyalogosgázolás történt múlt héten csütörtökön Dunaújvárosban, a Dózsa György úton. Egy gyalogátkelőhelyen átkelni szándékozó 59 éves dunaújvárosi férfit ütött el egy Ford Focus gépkocsi, ami a 6-os főút irányából közlekedett a Vasmű út felé a belső forgalmi sávban.

A külső sávban közlekedő jármű megállt, és megadta az elsőbbséget a gyalogosnak, míg a Ford lassítás nélkül elgázolta a neki jobbról érkező férfit, aki ennek során olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Mondta el a Fehérvár 24-nek Németh-Kész Mónika rendőrségi szóvivő

A halálos közlekedési baleset a városban közfelháborodást keltett, és a tragédiával kapcsolatban megjelent cikkekre reagálva többen szigorúbb ellenőrzéseket fogalmaztak meg a rendőrség irányába. Erre reagálva tájékoztatjuk Önöket, hogy a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság eddig is kiemelten kezelte a gyalogátkelőhelyek rendszeres ellenőrzését és ezt a jövőben is így tervezi.

Fokozott ellenőrzés került végrehajtásra a tegnapi napon is Dunaújvárosban, a baleset helyszínének közelében a Dózsa György úton.

Ennek során a közlekedési rendőrök kimondottan a gyalogátkelőhelyekre fókuszáltak, és azokat az autósokat szűrték ki, akik nem adtak elsőbbséget a gyalogosoknak.

Két óra alatt összesen 16 szabálysértővel szemben került sor intézkedésre. A szabályszegők közül 15 sofőrrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki a járőrök, aminek összege mindegyik esetben – a közelmúltban hatályba lépett törvény értelmében kötelező érvényűen – 20000 Ft volt.

Egy gépkocsivezető volt, aki a szabálysértés tényét ugyan elismerte, de a csekket nem fogadta el, így vele szemen szabálysértési feljelentéssel éltek a kollégák. Amennyiben az eljárás során a szabálysértés elkövetése bizonyítottá válik, a hatóságnak a bírság kiszabásakor szintén nincsen mérlegelési jogköre, hanem kötelezően 40000 Ft-os bírságot kell kiszabnia. Tekintve, hogy a tegnapi napon a közlekedési rendőrök az elkövetett szabálysértéseket fotókkal rögzítették, így ezen sofőrnek is a fenti összeggel kell számolnia.

A gyalogátkelőhely-ellenőrző akció a mai napon is folytatódik Dunaújvárosban. A tervek szerint havonta több hasonló akciót fog szervezni a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, tekintettel arra, hogy a tapasztalatok alapján nagyon rossz a gyalogosok elsőbbségével szemben tanúsított gépjárművezetői morál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik