Szórakozás

Bruce Willis lányainak az anyjuk elrettentő példa

Demi Moore kis híján beleőrült abba, amilyen csúnya véget ért a házassága Ashton Kutcherrel. Willis nem szeretné, ha a három felnőtt lánya az anyjukhoz hasonlóan járna.

Bruce Willis szerint a gyerekekben tudat alatt rögzülnek az otthon látott példák, ezért tart attól, hogy három nagylánya éppen olyan szerencsétlen lesz a szerelemben, mint az anyjuk.

Demi Moore mostani viharos válása a színész szerint intő példa, hogy egy nőnek nem szabad sokáig tűrnie, és amit ő tanácsol a lányainak: kerüljék a drámát.

„Ahol veszekedések, és nagy békülések vannak, az intő jel – véli a sztár. – Ezzel mindenki csak kikészíti magát, rámehetnek az idegei. Arról nem beszélve, hogy a viharos kapcsolatoknak mindig csúnya vége lesz. Ezekből időben tudni kell kiszállni.”

Willis azonban nem szól abba bele, hogy a lányai kivel randevúznak, de néha nehéz lakatot tennie a szájára.

„Néha vissza kell fognom magam, ezt tanultam meg a gyerekeimtől. Ez az első szabály. Inkább figyelek arra, amit mondanak, abból többet tanulok. Nagyon fontos, hogy ne keverjük össze a dramatizálást a tényleges segítséggel, amelyek előre viszik őket.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik