Szórakozás

Ezért tűnt el Muri Enikő

Muri Enikő sikeres vizsgát tett a Gór Nagy Mária Színitanodában. Az énekesnőnek most már papírja is van arról, hogy színésznőként is megállja a helyét.

Az elmúlt egy évben a nézők szeme előtt lett igazi díva Muri Enikőből. Az X-Faktor felfedezettje kezdetben egy visszahúzódó, csendes lánynak tűnt a tehetségkutató első szériájában. Talán akkori visszafogottsága is közrejátszott abban, hogy a fiatal lány először nem jutott be az élő show-ba. Ám minden megváltozott tavaly, amikor Enikő egy csapásra a legjobbak közé került.

Az énekesnő rengeteget fejlődött a verseny alatt, így tehetségére szinte azonnal felfigyeltek a színház világában is. Muri Enikő ugyanis nemcsak országos ismertségre tette szert az X-Faktornak köszönhetően, hanem első színházi szerepét is a tehetségkutatónak köszönhette. Az énekesnő az első színházi előadások után így nyilatkozott új munkájáról.

„A Madách Színházban remekül érzem magam, nagyon jó a társaság, mindenkivel szinte azonnal megtaláltam a közös hangot. Az Én, József Attila című darab kapcsán természetesen kaptam kritikát is. Szirtes Tamás tanár úr kritikái estek a legjobban, ha rossz, ha jó volt. Minden szavából tanultam valamit, ő az én igazi mesterem. Szeretnék más darabokban is játszani, kipróbálnám magam más szerepben. Remélem, lesz rá alkalmam. De ez még a jövő zenéje” – nyilatkozta akkor a Hír24-nek Muri Enikő, aki nem hagyta, hogy kizárólag a sors irányítsa színházi pályája alakulását.

Az X-Faktor énekese szerette volna megtanulni a szakma minden csínját-bínját, ezért beiratkozott a Gór Nagy Mária Színitanodába. Muri Enikő lelkesen járt az iskolába, ahol igyekezett minél több tudást elsajátítani. Fáradozásai most beértek, hiszen az énekesnő a minap sikeres vizsgát tett.

„Egy icipicit ismételten eltűntem, ennek egy oka van, hogy ma vizsgáztam a GNM-ben, és örömmel osztom meg veletek azt a jó hírt, hogy sikerült a vizsgám. Ez azt jelenti, hogy a mai naptól hivatalosan is Színész II. képesítéssel rendelkezem! Azért írok ilyen későn, mert egy kicsit ünnepeltünk az osztálytársakkal! Picit rossz, hogy vége a sulinak, no de sebaj, az igaz barátságok itt köttettek, és azért nem vagyok szomorú, mert úgyis látok mindenkit! Jó csapat volt, nagyon szerettem őket! Köszönet mindenért, amit értem tettek!” – írta közösségi oldalán Muri Enikő, aki továbbra is a Madách Színházban játszik, fellépései mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik