Szórakozás

Döntött a bíróság: a színésznő felügyeli a beteg apját

Beszámíthatatlannak akarta nyilváníttatni Reese Witherspoon anyja a színésznő apját, és a család azt akarta, hogy az ő felügyeletükre bízzák az öregkori demenciában szenvedő John Witherspoont.

Pénteken zárt ajtók mögött tárgyalták John és Betty Witherspoon ügyét. Az asszony bigámiával vádolja a férjét, aki januárban újranősült, pedig hivatalosan nem is elvált férfi.

Mint kiderült, John időskori demenciában szenved, nem is emlékszik az esküvőjére, de néha még mostani feleségére sem. Reese és az édesanyja szerint pedig az asszony csak kihasználja a beteg férfit, lenyúlja pénzzel és meg akarja szerezni a vagyonát.

A bírósági tárgyalás végeredményéről nem szivárgott ki semmi, de a jelek szerint a színésznőnek sikerült elérnie, hogy az apja az ő felügyelete alá kerüljön.

John Witherspoon a sztárhoz költözött, Santa Monica közelében többször is látták azóta a családot. Például kirándulni a közeli erőben. Reese az apjával ugyan nem sokat beszélt, és amennyire a képekről meg lehet állapítani, nem volt túl jó a hangulat. A kirándulásra Reese a két gyerekét és kutyáit is elvitte, férje azonban nem tartott velük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik