Szórakozás

Jólesett nekik szétverni a telefonfülkét

24.hu
24.hu

2012. 05. 21. 10:34

Egy bokor mögé hasalva akart elbújni két fiatalember a helyi körzeti megbízott elől, miután betörték egy telefonfülke üvegét és a kagylót kitépték a helyéről.

Vasárnap hajnalban az ásotthalmi körzeti megbízott hatalmas csörömpölésre lett figyelmes – mondta a Szeged24-nek Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A hang irányába indult. Ekkor vette észre, hogy a főutcán lévő telefonfülke üvegeit valaki betörte és a kukát is kiborították. Az autóból kiszállva keresni kezdte az elkövetőket, majd egy bokor mögött hasalva meg is találta a két fiatalembert, akik ott akartak elrejtőzni a rendőrök elől.

A 18 éves ruzsai és 19 éves helybeli fiatalember azt mondta a helyi körzeti megbízottnak, hogy a helyi kocsmában voltak szórakozni. Amikor végeztek, egyikük nevelőapját akarták felhívni, hogy menjen értük. A telefonfülke megrongálását tagadták, azt viszont elismerték, hogy az elsőbbségadás táblát kimozdították a helyéről. Egyikük szerint azért, mert jólesett. A kukát is kiborították, amit azzal indokoltak, hogy csikket kerestek benne.

A két fiatalembert a helyi körzeti megbízott előállította a Szegedi Rendőrkapitányság Mórahalmi Rendőrőrsére, ahol garázdaság vétsége megalapozott gyanúja miatt indult ellenük büntetőeljárás.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.