Szórakozás

Átlátszó mesével próbálkozott az üllési fiatalember

24.hu
24.hu

2012. 05. 21. 10:58

Leütötték, autójába kényszerítették, majd egy elhagyott földúton magára hagyták - hazudta a rendőröknek egy fiatalember, aki összetörte a család autóját.

Egy ruzsai polgárőr jelentette be vasárnap hajnalban a Szegedi Rendőrkapitányság Mórahalmi Rendőrőrsére, hogy egy elhagyott és összetört autót talált Ruzsa külterületén egy földúton – mondta a Szeged24-nek Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A megadott rendszám alapján a polgárőrség munkatársai értesítették a jármű tulajdonosát, majd azzal együtt a helyszínre mentek. Azt tapasztalták, hogy a kocsi eleje össze van törve, feldúlták a belsejét és elvitték a rádiót is belőle. A hátsó ülés előtti padlón pedig rátaláltak a fiatalemberre is. Ő azt adta elő, hogy a ruzsai falunapon szórakozott, majd valaki nyakon ütötte és megrugdosta, amitől el is ájult. A következő emlékképe, hogy az autójában felébred, amiben két ismeretlen ember is ül, akik mennek vele valahová. Ezután már csak arra emlékszik, hogy reggel felébresztették. Elmondta azt is, hogy jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott el, de a rajta lévő sérüléseket a bántalmazás során szenvedte el.

A bejelentése alapján a Szegedi Rendőrkapitányság rablás bűntette gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A széles körű adatgyűjtés során a fiatalember által elmondott történet egyre valószerűtlenebbé vált. Amikor végül mindezt elétárták, a 20 éves üllési férfi beismerte, hogy az egészet csak kitalálta.

Bevallotta, hogy már erősen ittas állapotban konfliktusba keveredett valakivel egy szórakozóhelyen, és ennek során szerezte a sérüléseit. Elindult hazafelé, de mivel félt, hogy megfogják a rendőrök, ezért a földes úton indult el. Ott el is tévedt, majd amikor megtalálta a helyes utat, ittassága miatt elveszítette az uralmát a jármű felett és nekiment a vízelvezető árok szélének. A telefonját, a nyakláncát és az autósrádiót a baleset után elrejtette és kitalálta, hogy kirabolták, hogy ezzel jusson egy kis biztosítási pénzhez az összetört családi autó után. Ezt követően elaludt az autóban.

A fiatalember ellen a Szegedi Rendőrkapitányság ittas járművezetés vétsége megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított, míg hatóság félrevezetése bűntette megalapozott gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Szegedi Nyomozó Ügyészségen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.