Szórakozás

Botrány! Teljesen kiborult a magyar énekes

Balhéba fulladt a Belmondo zenekar frontemberének találkozása a Marslakók stábjával. Czutor Zoltánt megváratták, felkészületlenül és flegmán fogadták, amin a rockzenész kiborult, a dühét pedig a kávézó berendezésén vezette le.

A Belmondo zenekar frontembere a közelmúltban meghívást kapott a Marslakók című tévésorozatba. Czutor Zoltán saját magát játszotta, hiszen a történet szerint interjút kért tőle az internetes portál újságírója.

“A riporter, akit Mazányi Eszter alakít a sorozatban, jókora késéssel érkezett meg a kávézóba. Kiderült, hogy teljesen felkészületlen, hülyeségeket kérdez, ráadásul pökhendi és flegma stílusban. Ezen megsértődtem, és tehetetlen dühömben felrúgtam egy széket. A jelenet elsőre olyan jól sikerült, hogy nem is kellett újravenni, amin még a tévésorozat stábja is meglepődött. Mazányi Eszter pedig a forgatás után megkérdezte, hogy ugye tényleg nem haragszom rá. Természetesen nem, hiszen ez volt a szerepe. Nekem viszont furcsa volt, hogy magamat kellett eljátszanom. A való életben sajnos találkoztam már felkészületlen újságírókkal, de botrányt még sohasem csináltam egyetlen interjú közben sem” – kommentálta a történteket  Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar dalszerző-frontembere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik