Szórakozás

A vézna tinisztár akcióhős akar lenni

Justin Bieber leérettségizett, és dalt írt anyukájának, de hosszú távon másfajta jövőt képzel el magának, mert szerinte másban is legalább olyan tehetséges, mint a zenélésben.

Akciósztár akar lenni Justin Bieber, mert ahogy mondta: titokban minden amerikai srác Hollywoodba vágyik. Justinnak már mentora is van, aki egyben a példaképe is.

Mark Wahlberg utcagyerekként kezdte, sitten is volt, ehhez képest nagyon sokra vitte. “Nem születik senki akcióhősnek, azért meg kell dolgozni” – vallja a színész. Így a nem éppen akciósztár kinézetű és természetű Justinnak is maradt még némi remény.

 

Az alacsony termetű és vézna énekes azonban rögtön a hollywoodi karrierje kezdetén nehézségekkel találkozott. Igazi kihívás az énekes számára, hogy megfelelően nézzen ki. Wahlberg személyi edzőt fogadott mellé, hogy mentoráltja izmosabb legyen, ám a kemény edzések hatására Justin rohamosan fogyni kezdett.

Justin másik nagy gondja, hogy nem talál magának megfelelő szerepet, amivel bebizonyíthatná, hogy a filmezésre termett. “Forgattam már rengeteg videoklipet, nem idegen tőlem a filmezés. Rossz dalt sem írtam még életemben, pedig nem tanultam soha, hogyan kell csinálni, szerintem, ez a színészettel sem lesz másképp” – mondta a 18 éves sztár, akit azonban egyelőre legfeljebb túsznak választanának be egy akciófilmbe.

Justin Bieber mindig szégyenkezett azért, mert nem elég izmos, az edzést most is rosszul bírja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik