Szórakozás

Vádemelést javasol az NNI egy pusztaszabolcsi emberölés ügyében

Vádemelési javaslattal a Fejér Megyei Főügyészségnek továbbította a pusztaszabolcsi K. Péter emberölési ügyének nyomozati anyagát a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte a szervezet szóvivője szerdán az MTI-vel.

Bartha László közleménye szerint az NNI szervezett bűnözés elleni főosztálya előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást K. Péter ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2010. február 15-én Ercsibe, szülei lakásába csalta O. Gábor pusztaszabolcsi lakost, majd ott egy kétszázezer forintos tartozás miatt baltával megölte, áldozata holttestét Pusztaszabolcson, bérelt háza kertjében elásta.
O. Gábort a hatóságok egy ideig eltűntként keresték. Az NNI a nyomozás során, 2010. november 23-án találta meg a sértett holttestét a kertben. K. Péter a kihallgatása során a bűncselekményt elismerte. A férfit az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A gyanúsítottal szemben a NNI a büntetőeljárást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Fejér Megyei Főügyészségnek elküldte – tájékoztatott a szóvivő.

Ellentmondásos hírek érkeznek Kínából a vakcinák hatásosságát illetően, de még 50 százalék is megvéd a súlyos betegségtől. Társadalmi szinten viszont most üt vissza az eddigi titkolózás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.