Szórakozás

Kegyetlen bosszút áll exén a színésznő

Egyre jobban elmérgesedik a helyzet Halle Berry és Gabriel Aubry között. Ennek pedig a kislányuk issza meg a levét.

Hiába mondta sokszor Halle Berry, hogy a különválás ellenére is jó viszonyban marad a gyereke apjával, mert ez a kicsi érdeke. Mostanra a színésznő és Gabriel Aubry gyermekelhelyezési pere egyike a legdurvábbaknak.

„Igazán senki nem tudja, miért ért véget Gabriel és Halle kapcsolata, de az biztos, hogy Halle még most is sértve érzi magát” – mesélik az ismerősök. Sértettségből pedig bármilyen eszközt megragad, hogy az exét bántsa.

Korábban csak elhordta mindennek, semmirekellőnek, lustának és ingyenélőnek nevezte többször is a gyereke apját, de eddig legalább a négyéves Nahla nem érzett semmit szülei veszekedéséből. Igaz, Berry bírósághoz fordult, hogy Aubry csak felügyelet mellett láthassa a lányukat, de Nahlának úgy vezette ezt elő, mintha lenne egy új barátja az apukájának, aki vigyáz rájuk.

Most viszont Berry a francia vőlegényével úgy tervezi, hogy Párizsban élnek, és mivel szerinte az a legjobb a négyéves lányának, ha csak egy apja van, ezért a láthatási jogot is meg akarja tagadni az exétől. Ezt viszont Aubry nem hagyja, és perelni kezdte a színésznőt.

Jelenleg mindkét fél érveket gyűjt, és bizonyítékot, kinél lenne jobb helyen a gyerek. Aubry szerint a lánya anyja hisztérikus, kiszámíthatatlan és csak magával törődik. Erre bizonyíték, hogy Berry és a vőlegénye sok időt tölt kettesben, és alig foglalkoznak a gyerekkel.

A sztár viszont azzal érvel, hogy Nahla nem nőhet fel nyugodtan egy olyan környezetben, ahol lesifotósok üldözik őket. Minap például az iskolából is alig tudta kihozni a kislányát, akit kikészítenek a fotósok.

Aubry azt állítja, ez a jelenet csak megrendezett volt, Berry szerint pedig a modell felelőtlen apa, aki csak pénzt akar csinálni a gyerekéből. A színésznőnek minden esélye megvan arra, hogy végleg eltiltsa Nahlát az édesapjától, és akkor teljes lesz a bosszúja.

Ajánlott videó mutasd mind

The highly contaminated Claw, machine part in Chernobyl Exclusion Zone, 2019 closeup

Csernobil karma még ma is halálos

Nem véletlen, hogy csak néhány ember tudja, merre van, a zónán belül. Kérdés, hogy a turistahadak érkezésével, meddig maradhat titokban a helye.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.