Szórakozás

John Travolta: ezt már nem úszhatja meg?

Három nap alatt három férfi vádolta meg a színészt szexuális zaklatással. A legutóbbi már arccal is vállalta, hogy elmeséli a történetét.

Amióta egy masszőr beperelte John Travoltát, egyre-másra kerülnek elő újabb sértettek. A legutóbbi már arccal és névvel vállalja azt, hogy elmeséli a történetét.

A chilei születésű Fabian Zanzi azt állítja, hogy 2099-ben, amikor a Royal Caribbean hajótársaságnál dolgozott, ő gondoskodott a VIP vendégekről. Közéjük tartozott Travolta is, akik kikezdett vele az első adandó alkalommal, amikor kettesben voltak.

John Travolta (John Travolta)
Fotó: Northfoto

„Volt valami a nyakán, azt hittem valamilyen szösz. Amikor le akartam venni onnan, levette a fürdőköpenyét és ott állt előttem meztelenül – meséli Zanzi. – Megölelt és megkért, masszírozzam meg.” Zanzi beszámolója szerint 12 ezer dollárt ígért neki a sztár, ha hajlandó szeretkezni vele, de ő nemet mondott.

Travolta ügyvédei Zanzi vádjaira egyelőre nem reagáltak, de a korábban előkerült két masszőr bizonyítékait már kikezdték. az első vádló – aki a botrányt kirobbantotta – azt állította, hogy az eset január 16-án történt, de Travolta bizonyítani tudta, hogy akkor ő éppen New Yorkban tartózkodott, és nem Los Angelesben.

Egyesek szerint a zaklatási ügy kirobbanásakor Travoltánakminden esélye megvolt arra, hogy megússza az egészet, de ahogy egyre nő a vádlóinak száma, úgy nehezedik az ügyvédei dolga.

Címkék: john travolta

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság
9,00%
Fidesz-KDNP 52,14%
DK 16,26%
Momentum 9,92%
MSZP-P 6,68%
Jobbik 6,44%
MI HAZÁNK 3,33%
MKKP 2,63%
LMP 2,19%
MUNKÁSPÁRT 0,42%
Dr. Trócsányi László
Fidesz-KDNP
Dr. Szájer József
Fidesz-KDNP
Járóka Livia
Fidesz-KDNP
Deutsch Tamás
Fidesz-KDNP
Gyürk András
Fidesz-KDNP
Gál Kinga
Fidesz-KDNP
Hölvényi György
Fidesz-KDNP
Győri Enikő
Fidesz-KDNP
Kósa Ádám
Fidesz-KDNP
Bocskor Andrea
Fidesz-KDNP
Deli Andor
Fidesz-KDNP
Hidvéghi Balázs
Fidesz-KDNP
Tóth Edina
Fidesz-KDNP
Dr. Dobrev Klára
DK
Dr. Molnár Csaba
DK
Rónai Sándor
DK
Ara-Kovács Attila
DK
Dr. Cseh Katalin
Momentum
Donáth Anna Júlia
Momentum
Dr. Tóth Bertalan
MSZP-P
Gyöngyösi Márton
Jobbik
Részletes eredmények