Szórakozás

Munka nélkül az RTL sztárjai?

Jövő héten lesz a Heti hetes 500. adása. A pletykák szerint ekkor kerül utoljára képernyőre a népszerű műsor. A csatornánál azt állítják, nincs ilyen döntés.

Hónapok óta folyik a találgatás, valóban megszűnik-e a Heti hetes, vagy sem? Az év elején szinte még mindenki biztos volt abban, hogy befejeződik a Dunaparti dumaparti, ugyanis a műsor nézettsége hullámzó volt, akárcsak a többi műsoré.

Áprilisban azonban újra felcsillant a remény, ugyanis a nézők ismét a Heti hetes mellé álltak és egyre többen kapcsoltak a showra. Akkor Ónodi György főszerkesztő bizakodóan nyilatkozott a Hír24-nek. Azt mondta, reménykedik abban, hogy a rajongóik mégis megmentik a produkciót.

Ám most úgy tűnik, mégsem sikerül életben tartani a csatorna egyik legrégebben futó műsorát, amelyet hetente milliók néztek. A bennfentesek úgy tudják, hogy az 500. adás után nem forgatnak többet a Heti hetesből. Azt, hogy ennek mi az oka, pontosan senki nem tudja.

Az RTL Klubnál, azonban azt mondják, nem született olyan döntés, hogy megszűnik a Heti hetes. Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója a Hír24-nek elmondta, az 500. adás valóban az utolsó lesz ebben az évadban, arról azonban nem kívánnak beszélni, mi lesz szeptembertől. Hozzátette: ha lesz közlendőjük a Heti hetesről, azt majd időben közzéteszik.

Mindezek ellenére a legtöbben már a búcsúra készülnek. A szereplők egyébként jelentős pénztől esnek el, ha valóban megszűnik a műsor. Jelenleg csak Hernádi Judit és Hajós András az, akinek feladata van a csatornánál, a többiek a Heti hetes megszűnése után látszólag munka nélkül maradnak az RTL Klubnál.

A Heti hetes 13 éve megy a csatornán és az egyik legnézettebb produkciója. A Hír24 úgy tudja, hogy bár a szereplők szeretnék élőben folytatni a produkciót, de finanszírozási nehézségek miatt vélhetően ezt nem lehet megvalósítani. Egyre kevesebben tudják kifizetni a drága belépőjegyeket, ahhoz pedig, hogy a Heti hetes életben maradhasson teltházas esetek kellene produkálni, ami a mai gazdasági helyzetben szinte lehetetlen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik