Szórakozás

Belekötöttek egy sofőrbe, kiderült dílerek

Rongálás gyanúja miatt állítottak elő a járőrök egy 16 és egy 17 éves fiút tegnap kora délután a fehérvári rendőrségre.

Az egyik fehérvári helyi járatos busz sofőrje tett bejelentést hétfőn kora délután a rendőrségre. Mint elmondta, a fehérvári Liget soron lévő buszmegállóban egy általa ismeretlen férfi megpróbálta megütni, majd miután az ütés elől kitért, összetörte a csuklós busz jobb első visszapillantó tükrét – tájékoztatta a Fehérvár24-et Németh-Kész Mónika.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette: a bűncselekmény előzménye az volt, hogy amikor a gépkocsivezető a busszal elindult a megállóból, észrevette, hogy három fiatal fut a busz után. Miután megállt, az egyik fiú ököllel ütlegelni kezdte az első ajtó üvegét, majd amikor felszállt a buszra ököllel a férfi felé ütött, de mivel az elhajolt, így nem találta el. Ekkor társa a sofőr és közé állt, hogy a bántalmazást megakadályozza. Ekkor a fiú leugrott a buszról, majd a szélvédőt ököllel többször megütötte, illetve a visszapillantó tükörbe belekapaszkodva, azt nekicsavarta a szélvédőnek, aminek tartószerkezete meghibásodott, míg a tükör széttörött.

A társaság harmadik tagja ekkor odakiáltott az elkövetőnek, hogy hagyja abba, mire az társával együtt elszaladt.

A bejelentést követően a sofőr által adott személyleírás alapján a rendőrök kettő fiatalt a közeli Szedreskerti lakónegyed egyik lépcsőházából állították elő a bűncselekménnyel kapcsolatban a rendőrkapitányságra. A sértett azonban csak egyiküket ismerte fel, és benne is csak azt a személyt, aki a társa elé állt, hogy őt ne tudja bántani. A másik fiú a sofőr számára ismeretlen volt. Így mind a ketten tanúként szerepelnek ebben az ügyben.

Egy tegnap indult másik eljárásban azonban gyanúsítottként lett kihallgatva a 16 éves fehérvári és a 17 éves sárkeresztesi fiú. Ugyanis a rendőri intézkedés során kiderült, hogy tegnap mind a ketten füves cigit szívtak, amit egyikük adott el a másiknak, és ezt mind a ketten el is ismertek. A náluk tartott házkutatás során az idősebbiknél az ablakban egy tő vadkender, míg a fiatalabbiknál egy táskából, illetve a konyhaasztalról összesen 16 zacskó ismeretlen eredetű anyagmaradvány került lefoglalásra.

A nyomozók mind a kettőjüket kábítószerrel való visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, illetve mintavételre állították őket elő – mondta el Németh-Kész Mónika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik