Az elkövetőt a szomszédok fogták le, és vezették ki az udvarra, onnan a férfi ismeretlen helyre távozott.
Holttestét szerda délután Gánt területén, egy hétvégi házas övezetben találták meg a bicskei rendőrök. A férfi öngyilkos lett.

Az intézmény orvosigazgató-helyettese, Szabó Gabriella elmondta, hogy mentőhelikopter szállította intézményükbe a nőt, akinek szívtájékon egy, hasfalán három, karjain több vágott és szúrt seb volt. A műtét után az intenzív osztályon ápolták, de már átszállították a sebészeti osztályra, túl van az életveszélyen. Felépülésének időtartamáról, illetve további műtétek szükségességéről az orvosigazgató-helyettes egyelőre nem tudott nyilatkozni.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán közölte, hogy a Fejér megyei Csákváron egy 55 éves férfi késsel életveszélyesen megsebesítette feleségét. Az eset a házaspár otthonában történt: a férfi behívta a szobába feleségét, majd többször megszúrta. A feleség édesanyja, hallva lánya sikoltozását, kimenekült a házból, és a szomszédoktól kért segítséget.
Az elkövetőt a szomszédok fogták le, és vezették ki az udvarra, onnan a férfi ismeretlen helyre távozott.
Holttestét szerda délután Gánt területén, egy hétvégi házas övezetben találták meg a bicskei rendőrök. A férfi öngyilkos lett.
Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Ázsia Expressz Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc ValóVilág 11 Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island